Most akkor a Microsoft tényleg magyar hivatalnokokat kent meg?

Ritka az, amikor a globális Microsoft életében kerekítési hibának számító Magyarország ügyében minden Microsoft-dolgozó (vannak vagy 140 ezren) levelet kap, de az is, amikor az amerikai sajtó is a vezető hírek között hoz egy magyar történetet.

Az elmúlt napokban mégis ez történt, miután az amerikai hatóságok, nevezetesen a Department of Justice (DOJ, igazságügyi minisztérium) és a SEC (Amerikai Tőzsdefelügyelet) hivatalosan is bejelentették a Microsoft magyar (valamint szaúdi, török és thai korrupciós ügyeinek) egyezségi megállapodását.

Az itt olvasható szöveg alapján a DOJ-nak 8,7 millió dollárt (2,54 milliárd forintot) fizet a Microsoft Magyarország, míg a SEC-nek 16,6 millió dollárt (4,87 milliárd forintot) utalhat a Microsoft Corporation, vagyis a redmondi (Washington állam) központi cég.

Utóbbi összeg nemcsak magyar vonatkozású, hanem négy ország ügyeinek együttes lezárásáért cserében fizetendő összeg. Valójában azért a Microsoft egészének ennél sokkal nagyobb a cech, mert egy ilyen vizsgálat legnagyobb költsége a méregdrága amerikai vizsgálók alkalmazása, amelyet maga az „elkövető” fizet.

Miért fizetett a cég?

Alaposan el fogunk merülni ebben a történetben, amelyben részben az amerikai vizsgálat, az amerikai cég és az it-világ szóhasználata miatt nagyon sok angol kifejezést használunk, de azért igyekszünk majd megmagyarázni őket.

Ha röviden össze szeretnénk foglalni a történetet, akkor a hatóságok gyanúja szerint a magyar Microsoft úgy adott jelentős (20 és 32 százalék közötti, de jellemzően 27 százalékos) diszkontot a viszonteladóinak (vendorainak), hogy azt a partnerei nem adták tovább a végső vevő állami cégeknek. A partnereknek adott jelentős marzs viszont a hatóságok szerint csakis akkor értelmezhető (reason to believe, azaz van okuk feltételezni),

Látni fogjuk, hogy a Microsoft környékén ezt alapvetően mindenki tagadja, ugyanakkor az említett 140 ezer címzettnek kimenő levélben Brad Smith, a Microsoft jogi elnöke, a legtekintélyesebbnek tartott amerikai vállalati jogász azt írta, hogy

etikai kérdésekben nincs helye a kompromisszumoknak, és egyesek megkérdőjelezhető gyakorlatokat folytattak.

A következmények

Arra, hogy a Microsoft esetében nem elszigetelt esetről volt szó, az is utal, hogy 9 miniszter érintettségével zajlik a román sajtóban csak a „Románia történetének legnagyobb korrupciós ügye” címen ismert eset, de az említett szaúdi, török, thai ügyekben is olyan alapok létesültek, amelyekből jutalmazták az állami vevőket. Úgy tudjuk, hogy volt hasonló eset Kínában, Oroszországban, Pakisztánban és a kelet-közép-európai régió több államában is.

A vizsgálatról sokáig csak olyan következményeket lehetett látni kívülről, hogy egy blokkban előbb négy vezető távozott a cégtől, és a szolgáltatások értékesítésében közreműködő partnerek döntő többségével is szerződést bontott a társaság. Mindez a sok eljárás utalhat arra is, hogy mindenki a világ egyik legértékesebb cégén szeretne fogást találni, de arra is, hogy valóban sok a nemtelen gyakorlat.

Váratlanul szerény végeredmény

A mostani bejelentés legfontosabb tanulsága, hogy az amerikai vizsgálatok túl sok bizonyítható elemet nem találtak, vagy legalábbis nem tartották elegendőnek a bizonyítékokat, mindenesetre büntetőeljárás eddig senki ellen nem indult, és

Sőt, úgy tudjuk, hogy a magyar állam oldaláról senkit nem hallgattak meg (vélhetően erre jogalapja sem lett volna az amerikai félnek), maga a megállapodási összeg sem magas a Microsoft méretéhez, vagy más hasonló ügyekhez képest. Az FCPA-ügyek átlagos végső megállapítása 100-120 millió dollár, erről itt látható egy kimutatás.

Ettől még hiba lenne bagatellizálni az ügyet, inkább úgy egyszerűsíthető le a végeredmény, hogy erős bizonyíték nem került elő, a vizsgált cégnél nem mutatták ki magát a betegséget, csak azt, hogy a jelek szerint annyira legyengült az immunrendszer, a védekezési képesség, hogy minden esély megvolt a fertőzöttségre.

De egyáltalán mi az ügy?

Nagyon leegyszerűsítve a hatóságok gyanúja szerint

1. a Microsoft úgy adott indokolatlanul magas, piaci szempontok alapján nem indokolható diszkontokat, kedvezményeket a viszonteladói partnereinek, hogy abból ők transzparensen nagyon keveset adtak át az állami vevőknek,
2. vagyis a hatóságoknak van okuk azt feltételezni, hogy a szisztéma lényege az volt, hogy a sok diszkontból a magyar viszonteladói partnerek ösztönözzék, korrumpálják a magyar állami tisztviselőket.

A vizsgálat arra is kitért, hogy a cég és egyes partnerei miként trükköztek a diszkontokkal, kialakítottak-e felesleges kereskedelmi láncolatokat, illetve miként egyeztettek állami tenderek előtt. A legrészletesebb hivatalos vizsgálati anyag, amely levelezéseket, felelősségeket, korrupcióra utaló elemeket is tartalmaz a szükséges diszkontokról itt olvasható.

A gyanúba kevertek álláspontját közvetlenül nem ismerhettük meg (szigorú titoktartást kellett fogadniuk), de akik a forrásaink közül nem a személyeket, hanem a céget, vagy esetleg magát a vizsgálatot kárhoztatják, azok szerint a magyar Microsoftosok pontosan azt a gyakorlatot követték, amelyet a cég megkövetelt tőlük. Azaz farizeus megoldás volt néhány emberre rátolni a balhét, és bár az amerikai hatóságok csak az amerikai cég leányvállalatát tudták vizsgálni, ez annyiban pótcselekvés volt, hogy ha történt is bármilyen nemtelen ösztönzés, azt a magyar partnercégek követték el.

A félelmetes FCPA

De mi is a jogalapja ennek a Magyarországon történő, de amerikai vizsgálatnak? A kulcsszó az FCPA, azaz foreign corrupt practices act, vagyis külföldön kifejtett korrupt gyakorlatok. Ha meghallja ezt a kifejezést egy amerikai, vagy bármely más nációhoz tartozó cég vezetője, alighanem a hideg verejték fut rajta végig. Itthon a most bemutatandó Microsoft-ügy mellett a nemzetközi Siemens és a Magyar Telekom hasonló ügyei váltak valamelyest ismertté.

Az 1977 óta hatályos amerikai jogszabály harminc évig nem volt különösen izgalmas, aztán az amerikaiak rákaptak, az FCPA-cunami akkor indult el, amikor az Enron és más neves amerikai tőzsdei cég könyvelési trükkjeire fény derült, utána 50 FBI-ügynök csak ilyen eseteket követett globálisan, a téma követésére jogi irodák szakosodtak, szakblog is indult. 2007 volt a csúcsév, amikor 100 céget vontak vizsgálat alá.

Állami lopások

Az FCPA-szabály olyan esetekre vonatkozik, amikor egy amerikai kapcsolódású cég egy külföldi állam hatóságait megvesztegeti. A Magyar Telekom esetében például ugyan macedón és montenegrói hatóságok megvesztegetése volt a gyanú, de mivel a Magyar Telekom a New York-i Értéktőzsdére is be volt vezetve, megvolt az „amerikai kapcsolat”, elindulhatott az amerikai vizsgálat. Az FCPA elég szélesen értelmezi, hogy mi a megvesztegetés, de azt is, hogy mi keletkeztet amerikai joghatóságot. Ezért sok amerikai és nemzetközi kritika is éri,

• otthon elsősorban azért, mert rontja az Egyesült Államok versenyképességét, a súlyos jogi kockázat miatt kétszer is meggondolja egy állam, hogy amerikai céggel üzleti kapcsolatba lépjen-e, vagy kétszer meggondolja egy cég, hogy New Yorkban lépjen tőzsdére, lehet, hogy aztán inkább Londont választja,
• más országok pedig az arrogáns külföldi beavatkozást, a joghatóság-kiterjesztést és az amerikai jogászok kikényszerített méregdrága exportját róják fel.

A vizsgálat alá vont megvesztegetés mindenesetre nemcsak pénzbeli lehet, hanem egy kormányzati tisztviselő bármilyen közvetett, vagy közvetítőn keresztüli előnyhöz juttatása (utazás, tanácsadói megbízás, ajándék).

A DOJ és a SEC

Ezekben a vizsgálatokban a DOJ és a SEC ráadásul kéz a kézben jár. Ha nagyon leegyszerűsítjük

• A SEC-vizsgálat olyan, mint egy polgári per, vagyis van két fél, és ha a vizsgálat szerint valakinek 51 százalékban igaza van, akkor nyerhet. Vagyis ha valószínűbb, hogy volt korrupció, mint az, hogy nem volt, akkor gyengébb bizonyítás mellett is kiszabható büntetés.
• A DOJ-vizsgálat olyan, mint egy büntetőper, akkor ítélik el a magánszemély érintetteket, ha 99 százalékos biztonsággal bebizonyosodott a bűnösség.

Mint ebből is látszik az FCPA-ügyekben az elmarasztalás céges és személyes is lehet, az összegben kifejezett büntetések hatása a csillagos ég, olykor például a megvesztegetéssel realizált anyagi előny kétszerese is kiszabható. Ugyanakkor egy nagyon furcsa checklist alapján a büntetés csökkenthető, ha a vizsgált cég együttműködő. Például új transzparencia-szabályokat vezet be, eltávolítja az érintett munkatársakat, szerződést bont a korábbi partnerekkel.

Éppen ezért, ha valahol elindul egy FCPA-vizsgálat, a cég részvényeseinek érdekvédelme miatt a társaság általában megszabadul a vezetőitől, mint tette azt annak idején Straub Elekkel a Magyar Telekom, vagy ennél az ügynél Papp Istvánnal a Microsoft.

A konkrét ügy

És akkor induljon a magyarországi Microsoft-ügy bemutatása. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy az amerikai hatóságok figyelmét ki hívta fel a korrupciógyanúra, de ez éppen akkor történt, amikor a több magyar NAV-ost és üzletembert is érintő kitiltási lista is elkészült.

Vélhetően az FBI ekkor erősebben hegyezte a fülét a magyar eseményekre, mert gyaníthatóan amerikai titkosszolgálati bejelentéssel kezdődött minden. Úgy hallottuk, hogy több olyan nagy amerikai cég magyarországi kormányzati kapcsolataival összefüggésben is született bejelentés, amelyek ekkor stratégiai partnerségre léptek a magyar állammal, ez persze lehet pletyka is, mert egyelőre csak a Microsoft-ügynek lett dokumentált nyoma.

Ne törölj semmit se!

A hazai Microsoft berkein belül egészen pontosan 2014 decemberében derült ki, hogy elindult egy vizsgálat. A Microsoft redmondi jogi osztályáról érkezett egy figyelmeztetés. Ebben a jogi vezetők leírták, hogy az amerikai hatóságok vizsgálják a magyarországi kormányzati eladásokat, a cég maximális együttműködést vár el, és mindenki, minden ezzel kapcsolatos dokumentumát, levelezését őrizze meg.

Mint az később több hazai cikkből is kiderült, a Nemzeti Adó –és Vámhivatal (NAV) informatikai beszerzése külön is meg volt nevezve, de több más állami beszerzés is fókuszba került. Ahhoz, hogy megértsük mit is vizsgáltak az amerikaiak, előbb érdemes megérteni a Microsoft kormányzati értékesítésének felépítését.

Négy szereplőt azonosíthatunk:

1. A magyar Microsoft lobbizik, tárgyal, viszonteladói partnerkapcsolatokat ápol, igényt generál a termékei iránt, de ő maga nem kereskedik.
2. A viszonteladók, elsősorban magyar informatikai cégek adják el közvetlenül a Microsoft termékeit és szolgáltatásait, ám ők nem a hazai Microsofttól, hanem az írországi Microsoft-központból kapják a termékeket. Ennek adózási oka van.
3. Az ír Microsoft befogadja a megrendeléseket, beszedi a vételárat, amely a listaár megfelelő diszkontokkal csökkentett értéke.
4. Az állami vevők egy központi közbeszerzési keretmegállapodás szabályai szerint vásárolhatnak, az ott feltüntetett árnál magasabban nem vehetnek, olcsóbban persze igen, ha az eladó jobb ajánlatot ad, mert például átenged valamennyit az általa kapott diszkontból.

Itt rögtön érdemes felhívni a figyelmet egy különös belső érdekellentétre, amely motiválhatja a diszkontok számolását. A magyar Microsoft egyfajta fix büdzsével dolgozó cost center, amely azonban kedvezményeket is tud adni. Neki az az érdeke, hogy ne ő költsön, hanem adjon inkább kedvezményt a partnerének, és abból ők költsenek, például marketingre, rendezvényekre, hasonlókra, mert akkor nem a magyar, hanem az ír büdzséből sikerül finanszírozni a feladatokat.

A vizsgálat fontos kérdése volt, hogy a vevők (a magyar állami cégek) miért nem követelték meg, hogy többet kapjanak a diszkontból? Erre többféle magyarázat lehet.

• A jóhiszemű az, hogy azért nem, mert számukra nehezen áttekinthető az árképzés, vagyis a licencdíj, a frissítések és egyéb szolgáltatások díjainak elegye.
• A rosszhiszemű magyarázat pedig az, hogy az információs előnyben levő állami it-vezetők érdekeltek abban, hogy a beszállító jól járjon. Többen meséltek arról, hogy amikor új it-vezető érkezik egy céghez, akkor jellemzőek az új licenc-vásárlások (nincsenek megfelelő licencauditok, kevesen tudják, hogy egyáltalán mire van legális jogosítványuk), vagy akár a nagyobb beszállítócserék, mert mindenki be van valahová kötve.

A vitatott konstrukció

Egy egyszerű számpéldára leegyszerűsítve: ha a magyar állami cég 100 ezer forintért vett egy Microsoft-licencet, amit a viszonteladó 73 ezer forintért, vagyis 27 százalékos diszkonttal szerzett be Írországból, akkor valami biztosan bűzlik, mert tiszta viszonyok között nem maradt volna ekkora marzs a vendornál. A feltételezés az, hogy

A feltételezést csak puszta spekulációnak tartók álláspontja szerint minden nagy it-cég minden országban ösztönzi a partnerei értékesítési gyakorlatát, motivációt teremt, de a magyar diszkontszintek semmiben nem különböztek a más országokban alkalmazott gyakorlattól, és a Microsoft vezetőinek pusztán a diszkontszintek alapján nem volt semmilyen bizonyítható tudomása arról, hogy bármely partner bárkit nemtelen módon megvesztegetett.

Az üzleti környezet

Az előbbi fejezet a történet magva, de azért a vizsgálat során, vagy a témában született cikkekben még további vizsgálati kérdések is előkerültek, ezeket végül elengedte a vizsgálat:

• Volt-e egyáltalán olyan versenyhelyzet a Microsoft-termékek piacán, amelyben ekkora diszkont indokolt lett volna?
• Minek köszönhető, hogy a vizsgált 2012-2015-ös időszakban nagyon megugrottak a Microsoftnál elköltött állami milliárdok?
• Miért találkozott Orbán Viktor és a fél magyar kormány 2012-ben a parlamentben a Kevin Turner COO (chief operation officer) vezette Microsoft-delegációval?

Anélkül, hogy ezekbe a vonalakba nagyon mélyen belemennénk, itt a Microsoft vezetése tudott azzal érvelni, hogy

• természetesen volt versenyhelyzet, a magyar kormány 2010 környékén még kifejezetten preferálta a Microsoft fő versenytársának tekinthető nyílt forráskódú (open source) megoldásokat,
• a korábbi években akár 8-10 évig is teljesen elmaradt rendőrségi, adóhivatali és egészségügyi licencbeszerzések valóban megugrottak, de ennek az is oka volt, hogy az állam jelentős uniós forrásokat tudott ilyen célokra csoportosítani,
• Orbán Viktor és a Microsoftosok találkozóján nem volt szó üzletről, nem volt korrupciós helyzet, hanem egy ingyenes program, a hátrányos helyzetű térségek ingyenes hardver- és szoftverellátását segítő Digitális Otthon volt csak a téma.
  

Hogy reagált a Microsoft?

Magát a Microsoftot ott hagytuk el, hogy megérkezett a figyelmeztetés, senki ne töröljön semmit. A cég az első perctől azonnal nagyon komolyan vette a vizsgálatot. Első körben a központból amerikai jogászok érkeztek, átbeszélni cégen belül a helyzetet. Majd ahogy az már ilyenkor lenni szokott, magának a Microsoftnak kellett megbíznia egy méregdrága és természetesen független amerikai jogi irodát, amelyiknek az volt a dolga, hogy segítsen feltárni a részleteket, a visszaéléseket. Érdekes módon, ahogyan a Magyar Telekomnál, úgy a Microsoftnál is éppen a New York-i White & Case ügyvédi iroda lett a kiválasztott.

Ennek az irodának volt a feladata, hogy vizsgálatot folytasson, és miképpen a DOJ és a SEC rengeteg gyakornoka, úgy ez az iroda is próbálta átböngészni a rengeteg lefoglalt dokumentumot, levelezést. Az külön vicces lehetett, hogy a munkát jellemzően amerikai fiatalok végezték, de a levelek döntő többsége magyar nyelven íródott.

Ezek sem „kihallgatások”, inkább az üzleti folyamatokat megmagyarázó beszélgetések voltak.

Nem kellő együttműködés

Eleinte tehát elég lassan és békésen csordogált az ügy, azoknak, akik számláznak semmi nem sürgős, akik a zenét fizetik, ők persze hajtanák a folyamatokat. Nagyobb visszhangja akkor lett az ügynek, amikor 2016 során négy egykori magyar Microsoft-munkatársnak (Papp István country manager, illetve Sagyibó Viktor, a kormányzati üzletág vezetője biztosan köztük volt) felmondott a Microsoft.

Ennek körülményeit alighanem csak az érintettek tudnák elmesélni, de őket szigorú titoktartás köti. Mindenesetre

Papp István ekkor már Szingapúrban, ázsiai és csendes-óceáni Microsoft-alelnökeként tevékenykedett, a többiek pedig továbbra is itthon, a Microsoft kötelékében dolgoztak, amikor elküldték őket a cégtől. Azt ugyan pontosan nem tudjuk, hogy mi volt a megválás pontos jogcíme, közös megegyezés, rendes, vagy rendkívüli felmondás, de az biztos, hogy a távozók nem jószántukból mentek, és sokat veszítettek (végkielégítést sem kaptak, és akinek volt, az is elesett a Microsoft-részvényekre vonatkozó opcióiktól. Volt forrásunk, aki azt hallotta, hogy legalább egy munkaügyi per is elindult, de ennek részleteit nem ismerjük. Maga a nagy Microsoft, ekkor 2016 júliusában közölt először nyilvános információt az FCPA-val kapcsolatos vizsgálatról.

Legyen felelős!

A Microsoft stratégiája érthető volt, de attól még nem volt szimpatikus. Az amerikai cég ugyanis arra optimalizált, hogy nehogy olyan elmarasztalást kapjon, amely miatt nem indulhat később az amerikai közbeszerzési eljárásokon, ráadásul költségoldalról is a minél gyorsabb lezárás volt az érdeke.

Gyakorlatilag a négy távozó magyar munkavállalót nevezte meg felelősként, illetve bejelentett mindenféle lépést a transzparencia irányába (Discount Transparency Program), miközben a korábbi diszkontpolitika természetesen nem valami helyi kezdeményezés volt, hanem belesimult a cég nemzetközi gyakorlatába.

Különös kivételezés

Igaz, ez már egy későbbi fázisban, és elég felemásan történt. Ennek megértéséhez egyetlen mondattal emlékezzünk meg arról, hogy a két FCPA alá vont magyar cég, a Magyar Telekom és a Microsoft sok szempontból összegabalyodott ebben a történetben.

• A Microsoft és a Deutsche Telekom sok országra kiterjedően globális partnerek voltak, Magyarországon a T-Systems értékesítette a Microsoft termékeket.
• Személyi átjárások is voltak, Papp István például a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesi pozíciójából lett a Microsoft hazai ügyvezetője,
• Ebben az ügyben a sok elbocsátás miatt kritikusan fontos volt a HR-vezetői poszt, itt fordított volt az irány, Friedl Zsuzsa előbb a Microsoftnál, majd a Magyar Telekomnál vezette a HR-t.
• Végül az már csak epilógus, hogy Christopher Mattheisen, aki a Magyar Telekomnál rendet vágott az FCPA-ügy után, most ugyanezt teheti a Microsoftnál

Mindenesetre a Microsoft, mint említettük, szinte minden hazai partnerétől megvált. A hírekbe ebből a körből főleg három kiemelt partner, a Humansoft (4iG-csoport), a Racionaet és az Euro One került be, de valójában sokkal nagyobb körtől vált meg a cég. Ez megint egyfajta jó pont volt a vizsgálat szempontjából, de egyaránt sújtott minden vendort, korruptabbakat, tisztességesebbeket is.

Az egyik éppen a T-Systems volt (a Deutsche Telekom számára ez létfontosságú volt, hiszen a korábbi Magyar Telekomos ügy miatt már volt egy fekete pontjuk az Egyesült Államokban), míg egy kevésbé ismert, ugyanakkor nagyon nyereséges partner, az SMP Solution azzal a felkiáltással maradhatott, hogy ő közületeket nem szolgált ki, elsősorban az OTP-csoportnak szállított.

Az újabb jó pont után megindulhattak a tárgyalások az ügyet lezáró egyezségről. Ezt európai aggyal nehéz megszokni, de az Egyesült Államok jogrendszerében tényleg létezik ez a jogintézmény: ha eleget fizetsz, mentesülsz a jogkövetkezményektől.

A tárgyalásokon az FBI szakértője és az igazságügyi minisztérium ügyészei arra ugyan nem tudták rávenni a Microsoft jogászait, hogy elismerjék a korrupt gyakorlatot, de az ügy lezárása miatt a Microsoft vállalta a reputációrontó büntetést.

Igaz, hamis, bizonyítható

Az ügy kapcsán sok hazai versenytárssal beszéltünk. A vélemények eléggé szórtak, többen elmondták, hogy tagadhatatlan, hogy a kilencvenes évek elejére jellemző volt egy vadnyugati időszak, amikor az állami it-beszerzők és a nagy cégek kormányzati kapcsolatokért felelős munkatársai látványosan meggazdagodtak. Mára ez változott, de azért továbbra is vannak olyan közvetítők, akik jelentkeznek a korrupció lebonyolítására.

Beszélgetőpartnereink közül azzal a valós, vagy színlelt naivitással, hogy az állami it-beszerzések teljesen tiszták lennének, senki nem próbálkozott, de az iparágat ismerő beszélgetőpartnereink mind elmondták, hogy ők pontosan nem ismerik a mechanizmusokat, szerencséjükre ebben ők nem vesznek részt.

Bónuszcselek

Volt azonban olyan önkritikus beszélgetőpartnerünk is, akitől hallottunk azért konkrét trükközésekről is. Az ügyre rálátással bíró egyik szakember szerint például olyan gyakorlatok is felbukkantak, amelyekkel a Microsoft egyes munkatársai a saját bónuszcéljaikat optimalizálták.

A bónusz eléréséhez a Microsoftnál egy úgynevezett balanced scorecard, vagyis egy átfogó teljesítményértékelő rendszerben kellett megfelelni. A legfőbb paraméter az árbevétel volt, de a két tucat cél között voltak elérendő iránymutatások a portfólió „színességére”, például az új termékek értékesítésére, a nyereségtartalomra és sok minden egyébre is. A scorecard zöld (teljesített cél), sárga (közel járunk) és piros (messze van még a cél) mutatókból állt.

Volt egy gyakorlat, amikor a partnerek 20+10 százalékos diszkontot kaptak, 20 százalékot megtarthattak maguknak, de 10 százalékért olyan modern Microsoft-felhőtermékeket kellett vásárolniuk, amelyet az állam maga nem vett volna, de a scorecardban volt rájuk előírás.

Ezzel mindenki, vagy szinte mindenki jól járt. Az állam ingyen kapott modern szoftvereket, a partner csak visszaadta azt, amit pluszban kapott, a Microsoft pedig ugyan több bónuszt fizetett ki a munkatársaknak, de legalább a megcélzott ügyfélkörben megismertette az új termékeit.

A láncok

A vizsgálat tárgya volt az is, hogy milyen üzletileg értelmezhetetlen értékesítési láncok alakultak ki. Ez is egy furcsa játék volt, bár talán ez is inkább a bónuszokról szólt, nem pedig a korrupcióról. Képzeljük el, hogy egy állami vevő megrendelt egy csomagot „A” cégtől. „A” cég nem közvetlenül az ír Microsofthoz fordult, hanem „B” céghez, majd a "B" cég rendelt az ír Microsofttól. "B" ilyenkor gyakorlatilag nulla árrést ért el, de beszállt a láncba. Ennek a furcsaságnak is az elérendő bónusz volt az oka. Ha a két magyar cégvezetőnek forgalomhoz kötött javadalmazása volt, átfuttattak kölcsönösen üzleteket egymáson.

Más esetekben pedig a lassan fizető állam miatt kellett bevonni olyan külföldi hátterű szállítót, amelyik tudott finanszírozni. A magyar cégeknek nem volt sok hitelkeretük a Microsoftnál, de akadtak nagy nemzetközi partnerek is, akik könnyebben kaptak akár több tízmillió millió dollárig is Microsoft-hitelt. Erre azért volt szükség, mert a kisebb magyar cégek olykor egyedül nehezen oldották volna meg, hogy az állami cég csak lassan, akár 120-150 napra fizet, ám az ír Microsoftnak már csengetni kell.

Nem lesz folytatás

A Microsoft magyar FCPA-vizsgálatának itt szinte biztosan vége van. Elvileg a közlemény szerint az FBI két munkatársa, Derek J. Ettinger és Della Sentilles, még nyomoznak az ügyben, de a velünk szóba álló szakemberek szerint nem valószínű, hogy bármilyen büntetőeljárással folytatódna az ügy.

Ám a színfalak mögött sok a következmény, a Microsoft hazai és regionális pozícióiból még többen távoztak meglepően gyorsan, és bár nem gondoljuk, hogy az FCPA-ügyel lenne összefüggés, de a Papp István-Sagyibó Viktor páros után újabb country manager–kormányzati igazgató kettős (Szentkuti Gabriella és Ormosi Viktor) is elhagyta a céget. A Microsoft Magyarország élére megérkezett az a Christopher Mattheisen, aki Straub Elek után vezette a Magyar Telekomot. Egy biztos, neki lehet abban tapasztalata, hogy egy FCPA okozta megrázkódtatás után hogyan kell gatyába rázni egy céget.

A rezümét talán az a beszélgetőpartnerünk foglalta össze a legjobban, aki szerint „minden amerikai cég megpróbál Afrikában, vagy Kelet-Közép-Európában is úgy csinálni, mintha olyan tisztán működne, mint az amerikai piacgazdaságban, de ez baromi nehéz. A Microsoftot sok helyen elkapták, de most igyekszik megmutatni, hogy valójában nála minden rendben van. Kijelöl pár felelőst, túllép rajta, a részvényesi érték nem csökken nagyon, de azért mindenki érzi, hogy lehetett volna ezt elegánsabban is.