Az egri vár volt igazgatója azzal vádolja Nyitrai Zsoltot, hogy meg akarta sarcolni a vár felújítására szánt pénzt

2019.09.20. 16:34 Módosítva: 2019.09.20. 18:04

Berecz Mátyás, az egri Dobó István Vármúzeum korábbi igazgatója azzal vádolja egy nyilvános Facebook-posztban Nyitrai Zsoltot (miniszterelnöki megbízott, Eger térségének országgyűlési képviselője), hogy "sarcolni" akarta a várat – vette észre a 24.hu.

A poszt háttere, hogy a helyi fideszes újságban meggyanusították Bereczet, hogy a múzeum pénzügyei miatt kellett távoznia a vezető pozícióból tavaly év végén (ezután egyébként a jobbikos Mirkóczki Ádám csapatában lett képviselőjelölt). Az Egrihírek.hu azt rója fel Berecznek, hogy a vár napi működtetésére szolgáló pénzügyi keretből egy olyan céggel szerződött, amely a beosztottja tulajdonában állt. Az évi 51 milliós keretből finanszírozták az idegenvezetést, és ebből idézték fel korhű ruhákban a középkori hangulatot. A portál nem fogalmaz meg konkrét vádakat, ugyanakkor szerintük erkölcsileg kifogásolható, kockázatmentes üzlet volt, mert még a ruhákat is a Vármúzeum pénzén vásárolták. Egyúttal azt sugalmazzák, hogy ez az ügy állhatott az igazgató távozása mögött. 

Erre reagál a Nyitrait és köreit támadó poszttal a Facebookon Berecz Mátyás. A volt igazgató egész konkrétan azt sejteti, amiatt kellett mennie, mert nem volt hajlandó 

szolgai módon asszisztálni az egri vár fejlesztésére érkező 6 milliárd forint 20-30 százalékának elsikkasztásában.

Majd célzottan a város fideszes polgármesteréhez, Habis Lászlóhoz szól:

Habis László! Én Önnek 6 éven keresztül az egyik leglojálisabb beosztottja voltam. Nyitrai Zsolttal vívott háborújában mindig Ön, és a vár törvényes fenntartója, az önkormányzat mellett álltam. Pedig egyszerűbb, és nyugodtabb lett volna az életem, ha, ahogy egy fideszes barátom tanácsolta: „hagyjad, hogy Nyitrai sarcolja a várat”. Nem hagytam. Nyitrai Zsolttal kialakult konfliktusomban végül Ön is cserben hagyott.

A 24.hu megkereste Berecz Mátyást, aki azt mondta, a vár könyvelését a város cége végezte, és Habis László hagyta jóvá a költségvetést, úgyhogy ha az egyik legjelentősebb tétel elköltésével bármi baj lenne, azért jogilag őt is felelősség terhelné. Berecz azt is közölte, a fejlesztési pénzekkel kapcsolatos állítását fenntartja, és a napokban írásos bizonyítékokkal is alá fogja támasztani. 

Levélben megkérdeztük Nyitrai Zsoltot, mi az álláspontja a vádakkal kapcsolatban. Ő személyesen írásban nem válaszolt nekünk, a Fidesz sajtóosztálya viszont közölte, hogy Nyitrai nyilatkozott a 24.hu-nak. A lap a cikk frissítésében azt írja, Nyitrai Zsolt környezetéből úgy tudják, hogy a képviselő "gyors és határozott jogi lépéseket tesz az ügyben".