Kiderült, hogy a fővárosnak is van részesedése az Est Mediában

2019.10.16. 11:37

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala is részvényes abban a cégben, amihez egy ideig Andy Vajnának is köze volt és amely nemrég egy magánál jóval nagyobb céget tudott felvásárolni - írja a Hvg.hu. Ez a cég az Est Media, amiben ráadásul akkor lett részvényes a főváros, amikor ez a befektetés még nagyon kockázatosnak számított. A főváros eddigi vezetése szerint viszont most sokat érnek a részvények, úgyhogy éppen az lett volna rossz döntés, ha nem szállnak be a cégbe. 

A fővárosi önkormányzat egy csődeljárás során lett az Est Mediában tulajdonos, aminek során a cég csődegyezséget kötött a hitelezőivel. Többek között a Fővárosnak is követelt 66 millió forintot, igaz, a tartozás 97 százalékát elengedte, a maradék 1,6 millió forintos követelését pedig a cég tőkeemelésének részeként kibocsátott részvényekben kapta meg. 

Mindezt a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) derítette ki, mikor annak a részleteit próbálta kideríteni a szervezet, hogy hogyan is vette meg az Est a jóval nagyobb Delta Systems nevű IT céget 30 milliárd forintért. 

A főváros amúgy végül egész jól jött ki az üzletből, mert

az 1,6 millió forintért kapott 2 156 467 darab részvény most 258 millió forint,

így Tarlósék szerint az lett volna a rossz döntés, ha nem részvényekben, hanem pénzben kérik vissza a tartozást. Dióslaki Gábor, a Tebész elnöke szerint viszont inkább csak szerencséje van az önkormányzatnak, viszont az Est Media részvényei elég nagy mozgást mutattak az elmúlt időszakban, úgyhogy bár most úgy tűnik, jól spekulált a Főváros, ez könnyen változhat. Ráadásul ha pénzzé akarná tenni a részvényeit az önkormányzat, azért a 258 millió forintnál jóval kevesebbet kapna, mert elég kevés Est Media részvény van napi forgalomban a tőzsdén.