Mindenki ellen sztrájkolnak a bajban lévő olasz acélmunkások

2019.11.07. 09:43

A világ legnagyobb acélipari csoportja, az ArcelorMittal hétfőn jelentette be, hogy most inkább mégse kellenek neki a korábban megszerzett olaszországi acélgyárai és visszaadnák az államnak. Ez az államnak is komoly ügy, a csoport gyáraiban több mint tízezren dolgoznak, írja az MTI.  Illetve azzal is zsarolják az államot, hogy kirúgnak ötezer dolgozót, írja a Bloomberg Patuanelli, olasz fejlesztési miniszterre hivatkozva.    

Minderre a tarantói Ilva több mint

8 ezer dolgozója sztrájkba kezdett

szerda délután, írja az MTI.  A Fiom-Cisl fémipari szakszervezeti csoport hirdette meg a sztrájkot, ami szerintük a tulajdonosnak éppúgy szól, mint a kormánynak. Egyelőre úgy áll, hogy péntekig fog tartani.

Ha egyébként bővebben is olvasna a tarantói gyárról és a környékről, akkor a nemrégi beszámolónkkal ezt megteheti. 

Az Ilva 2018-ban 4,5 millió tonna acélt állított elő. Az acélágazat az olasz GDP 1,4 százalékát adja. Elemzők szerint az acélválságba a Conte-kormány akár bele is bukhat, ha nem talál minél előbb megoldást. Az ellenzék, azaz például Salviniék máris lecsaptak a lehetőségre, szerintük ha munkahelyek szűnnek meg, akkor a kormánynak le kell mondania, hiszen az ország "ipari jövője" a tét. 

A háttérben a halálgyár

Az 1905-ben alapított tarantói Ilvát és társüzemeit 2012 óta kormánybiztos vezette. Európa legnagyobb acélfeldolgozójáról van szó, amellyel bőven voltak gondok, az olasz ügyészségek vizsgálataiban például "halálgyárként" szerepel a Taranto térségében okozott súlyos környezetszennyezés miatt. 

Az üzem azért vált hírhedté, mert évtizedeken keresztül mérgezte dioxinnal a tarantóikat, körülbelül 3000 ember halálát okozva a gyár melletti két nagy lakótelepen -, élni továbbra sem lehet nélküle. Az üzem a csúcsévben, 1980-ban 22 ezer munkást foglalkoztatott, ma már "csak" 10 700-an dolgoznak benne, de így is a legnagyobb privát munkaadó. Az Ilva több részlegét a hatóságok korábban lezárták. 

Az ArcelorMittal tavaly novemberben vette bérbe az Ilvát és a hozzá tartozó többi olaszországi üzemet, ahol összesen több mint 10 ezren dolgoznak. Tulajdonossá pedig 2021-ben vált volna. Az új tulajdonos feladata éppen az acélüzem "szanálása" volt megfelelő környezetvédelmi átalakítással. 

Most viszont azért akarnak visszalépni, mert úgy látják, hogy

az olasz törvények bizonytalan jogi és operatív feltételeket teremtettek

számukra. Az olasz parlament ugyanis a napokban komoly szabályozási változtatást hozott, eltörölték az ipari nagyvállalatok vezetőinek korábban biztosított felmentést bizonyos környezetvédelmi károk következményeiért.

Az immunitás megvonását főképp a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) szorgalmazta. Az "Ilva-törvényként" is ismert intézkedés a legnagyobb olaszországi fémgyár, a déli Tarantóban található Ilva menedzsereinek nyújtott garanciát, hogy egyebek között a vállalat átépítése során felmerülő környezeti károkért ne terhelje őket felelősség.

A visszalépéssel az acélipari létesítmények az állam kezébe kerülhetnek vissza, pontosabban a gyárak fölé kirendelt kormánybiztoshoz.

Drámai, elfogadhatatlan

Giuseppe Conte miniszterelnök szerint a helyzet drámainak és elfogadhatatlannak nevezte. Szerinte vészhelyzet van, és azonnali tárgyalásokba kezdett. Szerdán három órán át tárgyaltak is. Ezután Conte kormányülést hívott össze, majd sajtótájékoztatót tartott. Felszólította az ArcelorMittalt, hogy ne zárkózzon el a további egyeztetéstől, és gondolja újra olaszországi ipari terveit. A kormány csütörtökön egyébként a szakszervezetekkel tárgyal.

"Egész Olaszország számára hatalmas csapás lenne", ha az ArcelorMittal elhagyná olaszországi gyárait - mondta még Conte.

Szerinte a francia-brit-indiai acélcsoport nem azért akar felhagyni az olaszországi termeléssel, mert nem látja garantáltnak a tevékenységét az érvényes jogszabályok mellett. Conte szerint csak több pénzt akarnak. Pontosabban az MTI szerint Conte úgy látja, hogy az acélcsoport a jelenlegi évi 4 millió tonna olaszországi acélgyártást nem tartja elegendőnek ipari befektetései fedezéséhez, ezért 5000 dolgozó elbocsátását akarja elérni. 

"Az ArcelorMittal tudta, mit vállal, ezek után nem szeghet szerződést. Olaszország nem hagyja magát becsapni" - mondta Giuseppe Conte.