Három biztonsági őrös céggel csalhattak el több mint negyedmilliárdot

2019.12.05. 09:34

A szegedi ügyészek öt férfi letartóztatását kérik épp, akik a gyanújuk szerint három céggel összesen több mint 300 millió forintnyi adót és járulékot csaltak el. 

Szerintük ez a három cég ténylegesen nyújtott vagyonvédelmi szolgáltatásokat, csakhogy kapcsoltak hozzájuk egy fiktív számlázási láncot is, kamucégekkel. Ezek a megszokott módszerrel kamu költségszámlákat gyártottak a a valóban működő cégeknek, akik így áfát tudtak csalni.  

Emellett a munkáltatói járulékot se gondolták teljesen befizetni, ezért a biztonsági őreiket a inkább a kamucégeknél jelentették be heti 10 órára. Miközben maguk az őrök a valóságban heti 40 óránál többet dolgoztak nekik.

Most a Csongrád Megyei Főügyészség azt szeretné, hogy az öt főkópét első körben tartóztassák le.