Árampiac: a koronavírus sokkolta az árakat, de hamarosan hiány és áremelkedés jöhet

Hisztérikussá vált az elmúlt napokban a kelet-közép-európai árampiac. Ha a HUPX (Hungarian Power Exchange) és a HUDEX (Hungarian Derivative Energy Exchange) áramtőzsdék azonnali, illetve derivatív árait megnézzük, azok előbb összeomlottak, majd elkezdtek gyors ütemben visszaépülni.

Mint azt az Indexnek egy nemzetközi energiakereskedelmi szakember elmagyarázta, kettős hatást lehetett észlelni. A koronavírus gyors olaszországi terjedése már-már hisztérikusan lefelé tolta az árakat, a piac azt gondolta, hogy Olaszország elesett, nem lesz ipari termelés, nem lesz szükség áramra.

Ám emellett mindvégig volt egy erőteljes fundamentális hatás, amely a balkáni (szerb, horvát, bolgár, albán) vízerőművek szinte nulla termeléséből (nagyon alacsony jelenleg a vízhozam) és a térség elöregedett szenes erőműveink ismert problémáiból (magas szén-dioxid kvótaár, gazdaságtalan termelés) adódtak.

Előbb egy ideig mindent vitt a pánikhangulat, de amikor hétfő délután a HEP (a horvát MVM) tendereket bonyolított és az év második felére, illetve 2021-re is áramot vásárolt, hirtelen megfordult a trend, és kedden, szerdán már egy euróval emelkedett az áram MWh-nkénti ára. A sokféle termék és sokféle határidő árai különbözőek, de a jövő évi származtatott áram nagyjából 51 euróról drágult, 52 euróra.

A valódi nehézségek

Ezek rövid távú hatások, de valójában az európai árampiac a következő két évtizedben nagyon súlyos kihívások elé néz. Vehetjük a magyar adatokat, vagy áttekinthetjük a tágabban (Lengyelországtól a Balkánig) értelmezett térségünket, vagy az egész Európai Uniót, de a 2040-ig előrelátó energiapolitikai tervezések mindenhol, elsőre legalábbis megválaszolhatatlan kérdéseket vetnek fel.

1. A villamosenergia-igény 2040-ig minden előrejelzés szerint nőni fog, Magyarországon például a jelenlegi körülbelül 45 TWh-ról, 66 TWh-ra.
2. A növekvő igényeket úgy kellene kielégíteni, hogy a jelenlegi (2018-as) 3650 TWh európai uniós áramtermelés 19 százalékát szénerőművek adják, amelyeket teljesen ki szeretnénk vonni, és utána vélhetően ráfordulnánk a következő 18 százalékot jelentő gáztüzelésűek kivezetésére is. Ez nem pusztán „zöld” igény, de technológiai is, hiszen a kontinentális Európa nagyerőművi kapacitásainak egyhatoda 50 évnél idősebb.
3. Az időjárásfüggő nap-, illetve szélenergia kapacitások bővülése örvendetes, de a rendszerben nem oldja meg a növekvő zsinóráram-igényt, vagyis mindenképpen szükség van folyamatosan termelő, vagy bármikor üzemeltethető alaperőművekre.
4. Magyarországnak egy rövid időszakot leszámítva (a paksi hat blokk 2030-2032-re tervezett párhuzamos üzemeltetési időszakán kívül) mindenképpen magas importhányada marad, de a cseh, ukrán, szerb szénalapú áramimporttal kapcsolatban is nagyon komoly kihívások merülhetnek fel.

A következő elemzés elsősorban az Energiapolitika 2000 Társulat március 9-i eseményén alapul, ahol Aszódi Attila volt paksi bővítésért felelős államtitkár a közelmúlt fontos energiapolitikai dokumentumait értékelte.

Kiindulásnak tekinthető a még érvényben levő 2011-es energiapolitikai stratégia, új anyag a „Nemzeti Energiastratégia 2030, 2040-es kitekintéssel”, amelyhez elkészült a Regionális Energiakutató Központ (REKK) úgynevezett Times-modellje és az IAEA/BME MAED-EL (ModelforAnalysis of EnergyDemand) programjának eredményei.

Külső forrásokra szorulunk

A korábbi, 2011-ben elfogadott stratégia viszonylag sok forgatókönyvet határozott meg a 2020-as hazai energiamixre, de ha egy átlagosnak tekinthető prognózist emelünk ki, abban 2020-ra 42 százalékban földgáz, 33 százalékban nukleáris, 12 százalékban megújuló, 5 százalékban szénalapú és 9 százalékban importáram szerepelt (a számok a kerekítések miatt nem adnak ki kerek 100 százalékot).

Az év elején a 2020-as tényadatokat még nem ismerhetjük, de a 2019-es adatok részben ehhez közeli, ugyanakkor egyes részleteiben nagyon eltérő adatokat tartalmaznak. A megújuló hányad még csak 9 százalék (főleg biomassza), 36 százalék az atom, 8 százalék a szén, 19 százalék a földgáz és 28 százalék az import szerepe.

Mivel már a 2011-es tervezés is tartalmazott kitekintést a 2030-as évre, megállapítható, hogy a korábbi tervek ott biztosan megbicsaklottak, hogy a stratégia még a beépített hazai erőművi kapacitások intenzív bővülésével számolt, de a magyar erőművi kapacitások valójában csökkentek az elmúlt években, és ugyan 2011-ben még az élettartamuk végén járó Mátrai Erőmű blokkok lecseréléséről, a mátrai telephelyen új lignittüzelésű blokk építéséről volt szó, de mára ez is teljesen lekerült a napirendről.

A villany az új olaj

Az évtized elején az is látszik, hogy az áram a jelen és a jövő legfontosabb energiahordozójává vált, átalakíthatósága, felhasználhatósága nagyon praktikus, ezért a bruttó villamosenergia-fogyasztásunk még mindig nő.

Különösen a közlekedésben nagy a 2020 és 2040 közötti ugrás. A kötöttpályás fejlesztések és az elektromos autózás terjedése miatt 5,5 –szörösére nőhet az időszak során a közlekedés áramfelhasználása.

A forrásszerkezet

És akkor a nehézségekről! A tervek szerint 2040-ben a magyar áramtermelés beépített kapacitásai így fognak kinézni:

• 12000 MW fotovoltaikus (nap) erőmű,

• 2400 MW atom,

• 2000 MW gáz,

• 300 – 2500 MW szél

• 1000 MW biomassza.

Fontos, hogy a MW-ban megadott kapacitás és a MWh-ban kifejezett áramtermelés nem egyenesen arányos, egy atomkapacitás akár egész évben folyamatosan mehet (száz százalékos kapacitás-kihasználtság mellett), de a naperőművek jellemzően csak 10-11, a szélerőművek pedig 20-25 százalékos éves kihasználtsággal termelnek.

Mindenesetre a különböző forgatókönyvek szerint, az időszak végén is 20-30-40 százalékos importra is szükségünk lesz, tavaly 12,5 TWh volt az importált áram, ez 2040-ben akár kétszerannyi is lehet.

Horribilis költség

Látni fogjuk, hogy az alapvető nehézséget éppen az fogja jelenteni, hogy a környező országok elég sok áramot termelnek, de annyiban még nálunk is súlyosabb kihívások előtt állnak, hogy nagyon sok a lignit-, vagy a feketeszén-alapú áramtermelésük.

Előbb azonban álljon itt még egy pár méretes pénzügyi adat a 2040-es magyar áramigényekkel kapcsolatban.

A megújuló energia növekvő aránya vagy az ipari fogyasztóktól (mint jelenleg), vagy mindannyiunktól (ipar + lakosság) nagyon komoly támogatást igényel. Az elemzések szerint 20 százalékos megújuló aránynál évi 100 milliárd forintot, 26 százalékos aránynál már évi 350 milliárd forintot. Ha ezt csak az ipar fizetné, akkor számukra akár meg is triplázódhatna az áram árába beépített, megújuló támogatásra fordítandó díjtétel.

A részletes célszámok

A 2040-es év BME-s modellezéséről Aszódi Attila elmondta, hogy elemzésük szerint

nagyon megnő a zsinóráramot termelő alaperőművi igény."

A kutatáshoz a MAVIR negyedórás rendszeradataiból indultak ki, 8784 órás évvel (2040 szökőév lesz) számoltak, az említett 66 TWh igényt feltételezték. Az ITM idén januárban megjelent, 2040-ig kitekintő energiastratégia-tervezete az alábbi legfőbb feltételezéseket teszi, illetve az alábbi fő célértékeket fogalmazza meg 2030-ra és 2040-re:

1. 2030-ban 20 százalék, 2040-ben pedig 37 százalékos megújuló arányt kell elérni a magyar áramtermelési mixben.
2. A teljes megújuló kapacitás 2030-ban 7700 MW, míg 2040-ben 13300 MW lesz, ebből 6400 MW, illetve 12000 MW lehet a napenergia, a többi főleg biomassza, de lehet benne szél is.
3. 2030-ban 70 százalékot, 2040-ben 46 százalékot képviselhet a nukleáris energia, ez kapacitásban előbb 4400 MW (mind a hat blokk üzemel a paksi telephelyen 2030-ba), majd 2400 MW (csak a két új blokk üzemel a paksi telephelyen 2040-ben).
4. A hazai áramtermelés szén-dioxid-kibocsátása 2030-ban még 4,6 millió tonna, 2040-ben már csak 1,4 millió tonna lesz.
5. A rendszer működtetésében előbb 100 MW, majd 250 MW energiatároló-kapacitás is közreműködhet.

Az import az igazi kérdés

Aszódi Attila szerint az igazi nagy kérdés ugyanakkor az, hogy miképpen oldható meg európai szinten a karbonsemleges áramtermelés, miképpen férhet meg az európai szennyezés-csökkentéssel a környező országok rémisztő forrásszerkezete. Az ENTSO-E szervezetnél az európai összekapcsolt villamosenergia-rendszerre ugyan még csak 2018-as összesített adatok érhetők el, de az adatok sokat tavaly sem javultak.

2018-ban az uniós áramtermelésében (3651TWh) a legnagyobb értéket,

• 809 TWh-t a nukleáris energia jelentette,

• 661 TWh a gáz,

• 636 TWh a víz,

• 384 TWh a lignit,

• 380 TWh a szél,

• 313 TWh a feketeszén és

• 126 TWh a nap részesedése,

és a „maradékban” is van fosszilis (olaj), illetve biomassza, egyebek.

A környékünkön

Ha belemegyünk a részletekbe, látni fogjuk, hogy ez a nagyon magas – a klímavédelmi intézkedések miatt– kivonandó fosszilis arány a térségünkben még magasabb. A magyar 28,3 TWh áramtermelésnek a fele nukleáris eredetű, emellett a lignit és a gáz számottevő, de hiába hallunk sokat elsősorban a napparkokról, 2018-ban a nap, a víz és a szél együtt is csak 1,1TWh áramot termelt.

A szlovák struktúra hasonló a magyarhoz, északi szomszédunknál a termelés fele atom, és mivel ők végül egyedül megépítették a Gabcikovó vízi erőművet, náluk azért (és további létesítmények miatt) van érdemi vízi energia. Ma Szlovákia is importőr, de ha belépnek az új nukleáris blokkok (Mohi 3-4), akkor várhatóan exportálni fog.

Ukrajna nem kapcsolódik szorosan az európai rendszerhez, úgyis fogalmazhatunk, hogy első ránézésre nem rontja az uniós statisztikákat, de döbbenetes mennyiségű, 49 TWh áramot állít elő feketeszénből. A nukleáris energia is jelentős, 55 százalék, de az európai rendszerhez (Szlovákiához, Magyarországhoz) csak egy nyugat-ukrán szigetrendszer csatlakozik, ahol széntüzelésű blokkokban állítják elő azt az áramot, amit hazánkba exportálnak.

Magyarországnak ez a számottevő áramimportja Ukrajnából úgy is felfogható, hogy tulajdonképpen mi szén-dioxidot exportálunk Ukrajnába.

Szerbia még rosszabb helyzetben van, mert a magyarnál nagyobb, 40 TWh-s áramtermelés 70 százaléka lignitalapú.

További szomszédaink

Folytatva a szomszédos országok felsorolását, Románia víz, lignit és atomalapú áramtermeléssel rendelkezik, a lignit uniós kivezetése a román áramrendszert is érzékenyen fogja érinteni. Érdekes a horvát és a szlovén rendszer, mert nekik Szlovénia területén van egy közös atomerőművük, emellett van víz is, de azért itt is nagyon sok a fosszilis villamosenergia-termelés.

Ausztria van szomszédaink közül a legjobb helyzetben, sok villamosenergiát állít elő, és ennek több mint a felét vízerőművekben. Ahogy megyünk Bécs felé, sok szélturbinát is láthatunk, ellentétben a magyar struktúrával, ők a szélben hisznek, a napban viszont nem, de emellett is az osztrák villamosenergia-termelésben mindössze 9 százalék a szélerőművek aránya.

Nem-szomszédos országok

Bár nem a közvetlen szomszédaink, de időszakosan sok áramot veszünk a csehektől, a németektől, esetleg a lengyelektől, és ha ezeket az áramrendszereket megnézzük, szembetűnő, hogy mekkora kihívásokat kell majd megoldani, mert mindenhol sok a szén, és magas a gáz részaránya is.

Csehország ipara és villamosenergia-ágazata is sokkal fejlettebb, mint Magyarországé, a cseh erőművek majdnem háromszor annyi áramot állítanak elő, és csak lignitből többet, mint mi összesen (és van még feketeszén és gáz is).

A gigantikus német energiapiac sokszor mintapélda, mert vezeti ki az atomot, a szenet, de a mai áramtermelés (600 TWh) még úgy mutat egyenletes képet, hogy ennek a nagyon fejlett országnak is 50 százalékban fosszilis alapú áramtermelése van. Ha tényleg megszűnik a szénalapú áramtermelés, csak Németországban 200 TWh esik ki. A Balkán további országainak nagy pozitívuma, hogy jól állnak tiszta vízi energiával, de emellett dominál a lignit is.

A kihívás

Vagyis összefoglalva, a ma ismert, a jelenleg rendelkezésre álló energiastratégiák alapján érdemi revolúció nélkül, az energiapolitikai alapvetések megváltoztatása nélkül megvalósíthatatlan a szénmentesítés, hiszen növekvő áramigények mellett hatalmas mennyiségű áram forrását kell kivezetni anélkül, hogy választ adna arra a kérdésre, hogy honnan lesz alaperőművi áram.

Pedig tényleg szükség lenne az erőműpark lecserélésére, mert a szénerőművek nemcsak szennyezőek, de a korösszetételük is elképesztő, a derékhad 40 évnél régebbi.

Ha minden ország arra számít, hogy a hiányzó áramot importálja, de közben a mai termelés zömét adó fosszilis erőműveket a klímavédelem és az élemedett koruk miatt le kell állítani, Európa könnyen stabil villamosenergia-ellátás nélkül maradhat, ami nyilván mind az ipar, mind a lakosság számára katasztrofális forgatókönyv lenne.

A BME modellszámításai szerint, elfogadva az ITM 2040-re vonatkozó villamosenergia-igény előrejelzését, 2040-re a magyar rendszerben akár 6000 MW-ot megközelítő alaperőművi kapacitás folyamatos működésére is szükség lehet. Márpedig a 12000 MW fotovoltaikus, erősen időjárásfüggő kapacitás ezt a feladatot nem tudja ellátni, és gázerőműveket sem célszerű alaperőműként működtetni.

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)