Úgy tervezték, hogy a Pénzügyminisztérium 26 milliárdból költözik a várba, de valahogy a duplája lett belőle

2020.06.04. 12:05 Módosítva: 2020.06.04. 14:40

Már tavaly is úgy nézett ki, hogy az eredeti tervektől eltérően a Pénzügyminisztérium nem 26 milliárd forintból költözik a Budai Várba, hanem 47,5 milliárdból, azonban ez az összeg idén tovább nőtt, vette észre a Népszava.

Csak idén ugyanis 18,6, jövőre pedig további 10,7 milliárd forintot akar elkölteni a kormány a Mátyás-templom tőszomszédságában lévő egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületére. Bár a 2021-es költségvetés tervezetéből eltűnt az „egykori Pénzügyminisztérium felújítási” előirányzata, szerepel viszont egy kiadási tétel „szentháromság téri ingatlanberuházás” néven két másik pénzügyminisztériumi kiadás között.

A régi Pénzügyminisztérium többször átépített, most is felújítás alatt álló épülete a Szentháromság téren a Budai Várban. Budapest, 2020. március 14. Fotó: Róka László MTI/MTVA
A régi Pénzügyminisztérium többször átépített, most is felújítás alatt álló épülete a Szentháromság téren a Budai Várban. Budapest, 2020. március 14. Fotó: Róka László MTI/MTVA

Innen tudható, hogy folytatódik a beruházás, amelyre az elmúlt években már elköltöttek 25,2 milliárdot. Mivel a beruházásnak még nincs vége, további drágulás sem zárható ki 2022-ben.

A lap felidézi, hogy korábban a Miniszterelnökség várba költözése 30 milliárdba került a kormány szerint. És a várba költözne a Belügyminisztérium is, az a beruházás egyelőre lassan halad.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után a Pénzügyminisztérium helyesbítést kért, levelüket változtatás nélkül közöljük:

A cikk állításával szemben a projekt költsége sosem volt 26 milliárd forintra tervezett. Az előkészítő munkákat a Forster Központ kezdte még 2016-ban, és a részletes épületfeltárás előtt 23 ezer négyzetméter hasznos terület figyelembevételével bruttó 41,6 milliárd forintra becsülte a várható költségeket. A projekt időközben 46 ezer négyzetméter hasznos területre kapott építési engedélyt, de a megvalósuló beruházás teljes költségét majd csak a kiviteli tervdokumentáció véglegesítése, és az ezt követő – a hátralévő munkafázisokra lefolytatandó – közbeszerzési eljárás(ok) eredményeként lehet megállapítani.

A cikkben a címben megjelenő összeg félrevezető, mert az állami éves központi költségvetésben az erre a projektre előirányzott keretösszegek nem azonosak a beruházás során ténylegesen kifizetésre került összegekkel. A beruházás során az eddig elvégzett előkészítési, tervezési és kivitelezési munkák ellenszolgáltatásaként kifizetett teljes összeg 6,2 milliárd forint volt. A hír alapjául szolgáló, most nyilvánosságra került költségvetési sor valójában a korábban előirányzotthoz képest elvonást jelent, ami a járvány következményeinek enyhítésére hozott gazdaságvédelmi akcióterv részeként történt, tehát ennek kapcsán 7 milliárdos drágulásról semmiféleképpen nem lehet beszélni. A projekt részletes dokumentációja megtalálható a www.ter6.hu honlapon.