Szlovákiában kórházbezárásokat javasoló tanácsadó cég segít a magyar kormánynak az egészségügy átalakításában

2020.06.30. 12:50

Az egészségügyi rendszert érintő, stratégiai és komplex átalakítási terveket dolgoz ki a Belügyminisztérium részére a Boston Consulting Group (BCG) nevű tanácsadó cég – derítette ki a K-Monitor. A megbízást bruttó 352,44 millió forintért végzi el a cég, amely a Mérce cikke szerint a közelmúltban Szlovákiában is kidolgozott egy reformtervezetet. 

Az elmúlt hetekben egyértelművé vált, hogy az Emmi mellett a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium is vizsgálja az egészségügy átalakításának lehetőségeit. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke egy Népszavának adott interjúban egyebek mellett azt mondta erről: „A belügyminiszter nemcsak az orvosi kamarával, de más szervezetekkel, meghatározó szereplőkkel, köztük az egészségügy véleményvezéreivel is széles körben konzultál.” 

Szintén a Népszavából derült ki az is, hogy Pintér Sándor egyeztetett az egészségügy esetleges reformjairól a Magyar Rezidens Szövetséggel is. És Kincsest is többször fogadta Pintér, a találkozókat mindig a belügyminiszter kezdeményezte.

A Mérce azt írja, a globális tanácsadó cég magyar leányvállalata részt vett már a szlovák egészségügyi rendszer átvilágításában, és átalakítási javaslatokat is megfogalmaztak. Erről a vállalat projektvezetője, Újlaki Ákos több interjúban is beszélt, például a Porfolio.hu-nak és a Népszavának

A koncepció szerint a szlovák kórházi rendszer jelentős átalakításra szorul, ugyanis magas a kihasználatlan ágyszám, a betegek hosszú ideig maradnak kórházban, magas a megelőzhető halálesetek aránya, és sok helyen alacsony a rendszer kihasználtsága, így az orvosok nem tudnak elegendő tapasztalatra szert tenni a széles körű minőségi ellátás biztosításához. A BCG ezért többek között az ágyszámok csökkentését és a kisebb kórházak bezárását javasolja.

A Mérce azt írja, a javaslatokat komoly bírálatok érték Szlovákiában, amelyek közül egy az OECD statisztikai adataival alátámasztva arra is rámutat, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó európai egészségügyi rendszerek – francia, német, osztrák – mind magasabb 1000 főre jutó ágyszámmal rendelkeznek, mint Szlovákia, és ugyanez igaz a kórházban eltöltött idő hosszára is. Szlovákiában tavaly év végén elkaszálták a kórházreformot, de a kérdés továbbra is napirenden van, mivel az idén márciusban kormányra kerülő pártok közül több is támogatja.

A Portfolio felidézi, hogy a járvány idején voltak olyan nyilatkozatok a magyar kormány részéről, amelyek az ágyszám hosszabb távú csökkentését pedzegették, Gulyás Gergely például azt mondta:

„Lehet, hogy valahol növelni is kell az ágyszámot, de ott ahol 50 vagy 60%-os kihasználtságon működnek az ágyak, akkor lehet, hogy ott jobb lenne, ha az ellátás jobb minőségű ágyakon működne, jobb és újabb gépek lennének és felesleges egy olyan kapacitást fenntartani, amit a betegek száma nem indokol.”