Tóth Bertalan: Sok, eddig ismeretlen kormányzati hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban

2020.07.12. 10:23 Módosítva: 2020.07.12. 11:51

Számos hazugságra fény derült a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban - állítja az MSZP elnöke. Facebook-bejegyzésében Tóth Bertalan azt írja: 

„kiderült, hogy amikor Orbán Viktor 2020. január 9-én arról beszélt a nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy a vételár még nem ismert, mert "nemzetközi becslő céget kértünk föl, az ő értékelését fogjuk majd alapul venni a számításainknál", valójában ez

a számítás már régen készen volt, és a 2019. december 23-án aláírt szerződésben fillérre pontosan szerepelt a 17,44 Mrd forintos vételár."

A politikus közérdekű adatigénylési eljárásokat indított, így kapta meg a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatos dokumentumok egy részét (adásvételi szerződés, cégértékelési dokumentumok, MVM igazgatósági előterjesztés és határozat, zárási dokumentáció, szándéknyilatkozat).

„Az anyagokban rengeteg a kitakarás, ezért ebben az ügyben is perrel folytatódik az eljárás. A kitakarások ellenére azonban számos, eddig ismeretlen körülményre, kormányzati hazugságra fény derül" - írta Tóth, majd hozzátette: „a többi hazugságról, vagy hogy ténylegesen mibe került az ügylet, a későbbiekben fogok részletesebb tájékoztatást adni."

Először tavaly december 20-án jelentette be Palkovics László miniszter, hogy az állam megvásárolja a Mátrai Erőművet a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt.-től. Akkor arról volt szó, hogy az erőmű megvásárlása néhány hónapon belül zárulhat le. Aztán december 23-án az Opus Global Nyrt. is bejelentette, hogy megválik az erőműtől, akkor azt írták:

Adásvételi megállapodást írt alá az Opus Global Nyrt. és a STATUS Energy Magántőkealap kezelője az OPUS GLOBAL Befektetési Alapkezelő Zrt. a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66%-os tulajdonrésze eladásáról az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel (MVM). A tranzakció 2020. első negyedévében történő zárásához hazai- és Európai Uniós hatósági engedélyek szükségesek.

Orbán Viktor január 9-i sajtótájékoztatója itt nézhető vissza teljes terjedelmében, az erőmű adásvételéről 1 óra 54 perctől beszél a kormányfő. Egész pontosan azt mondja:

"Természetesen egy transzparens ügylet keretében lehet csak ezt megvásárolni, nemzetközi vagyonbecslő céget kértünk föl, az ő értékelését fogjuk majd alapul venni a számításainknál, és ha az ügylet lezárult - mert ennek nincsen vége - tehát amikor ez lezárult, akkor transzparenssé is tesszük. De egyelőre nem valósult meg. Tehát megállapodások születtek, de jogilag ez nincsen levezényelve, és még mind a két fél visszaléphet, tehát ezért idő előtti volna az információknak a teljes körű nyilvánosságra hozása, de ez meg fog történni. (...) A számok azok kockázatos dolgok, ha az ember kimond egy számot egyszer, ahhoz kötve van, úgyhogy én most nem vagyok ebben a helyzetben."

Megkérdeztük az ügyről Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárt, hogy december 23-án valóban ismert volt-e már a végleges vételár, de megkeresésünkre egyelőre nem válaszolt.