Jön az új Széchenyi Kártya, fejenként 250 milliós támogatást kaphatnak a turisztikai cégek

2020.09.24. 14:20

Igényelhető a legújabb Széchenyi Kártya, amely 0 százalékos kamattal segíti a turisztikai vállalkozásokat – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya kiadásáért felelős KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Legfeljebb 250 millió forintos folyószámlahitelt igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek átmeneti, likivditási problémákkal küszködnek.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt jelentős nehézségekkel küzd a turisztikai szektor, ennek segítése érdekében fogott össze az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a KAVOSZ Zrt. Krisán László kiemelte továbbá, hogy a teljes Széchenyi Kártya Programban a válságkonstrukciók keretében, annak bevezetése óta az igényelt hitelösszeg meghaladja a 463 milliárd forintot.

Az új, szabad felhasználású folyószámlahitel lehetősége kifejezetten a turizmus élénkítését, támogatását szolgálja. Mikro-, kis- és közepes vállalkozások vehetik fel 1, 2 vagy 3 éves futamidőre.

A kormány a hitelekhez annak teljes ideje alatt nemcsak hogy 100 százalékos kamattámogatást, bírálati díjtámogatást nyújt, de a kezelési költségeket is teljes mértékben finanszírozza.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a Széchenyi Turisztikai Kártya régóta várt termék, melyet az egész szakma egyöntetűen támogat.

Az új Széchenyi Turisztikai Kártya már igényelhető országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a területi kereskedelmi és iparkamarák, és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban.