Megverte az Apple-t a Xiaomi

2020.11.02. 13:37

Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távkommunikációs piackutató vállalat október 29-én közölte a honlapján, hogy az okostelefonok kiszállítása csak 1,3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévében, ami a vártnál jóval kisebb visszaesés. A járvány első hullámának enyhülésével magyarázzák a megnőtt keresletet, az IDC korábban 9 százalékos csökkenést jósolt erre a negyedévre. A harmadik negyedévben összesen 353,6 millió okostelefont szállítottak világszerte.

A vártnál gyorsabban nőtt a kereslet az olyan fejlődő országokban, mint India, ahol az okostelefon-piac a második legnagyobb a világon. Nabila Popal, az IDC Mobiltelefon Megfigyelő Csoportjának kutatási igazgatója szerint Indiában a koronavírus miatt bevezetett távoktatás növelte az okostelefonok iránti igényt, mivel azok olcsóbban beszerezhetők, mint egy tablet vagy egy számítógép.

A jóval fejlettebb piacokon, mint Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Kínában volt a legnagyobb visszaesés a harmadik negyedévben. Mivel az Apple-nek ezek a legnagyobb piacai, az iPhone 12 megjelentetésének egy hónapos elhalasztása is közrejátszott a zsugorodásban.

A harmadik negyedévben a dél-koreai Samsung adta el a legtöbb, 80,4 millió okostelefont, a második és harmadik helyen pedig két kínai cég áll: a Huawei és a Xiaomi. A Huaweit amerikai szankciók sújtják, ezért is eshettek vissza eladásai 22 százalékkal. A Xiaomi értékesítései viszont 42 százalékkal nőttek, először előzve meg az amerikai Apple-t, amelynek 10,6 százalékkal esett vissza az okostelefon-eladása.