Egekben a zöldborsó ára, kevesebbet kell fizetni a sertéshúsért

2021.06.09. 06:27

Emelkedett az alapvető élelmiszerek, vagy azok előállításához szükséges alapanyagok ára az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) májusi-június elejei jelentései alapján. 

A Budapesti Nagybani Piacon kilogrammonként 2200 forintot is elkértek májusban a hazai zöldborsóért, illetve a zöldbabért, majd 1800-1900 forintra mérséklődött az áruk.

Tavaly ugyanekkor csaknem 1600 forintot kellett adni a két terményért. Ugyanakkor a belföldi újburgonya átlagára a 20. hétre kilogrammonként 325 forintra csökkent, így ára 7 százalékkal került kevesebbe, mint egy esztendeje, az AKI adatai szerint.

Kapcsolódó

Több mint három százalékkal nőtt az élelmiszerek ára

A szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára is jelentős mértékben emelkedett.

Az áremelkedés nem kímélte a gyümölcsöket sem, a fővárosi nagybani piacon a görögországi származású magvas görögdinnye kilójáért 368, míg a marokkóiért 400 forintot kérnek el. Tavaly ilyenkor az árak 368–388 forint/kilogramm között mozogtak. A Spanyolországból importált őszibarack és kajszi átlagára mind éves összehasonlításban, mind az elmúlt hetihez képest csökkent a 20. héten. Az őszibarackot (1140 forint/kilogramm) az egy évvel korábbival összehasonlítva 4, az előző hetihez viszonyítva 19 százalékkal alacsonyabb áron kínálták. A kajszi 1355 forint/kilogramm heti átlagára 18 illetve 4 százalékkal ugyancsak lefelé módosult, írta a Portfolio.

A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 15 százalékkal volt alacsonyabb 2021 áprilisában 2020 azonos hónapjához képest.

A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 8,9, a sertéscombé 9,2 százalékkal csökkent ugyanekkor. A tojás ára viszont 3.4 százalékkal nőtt.