Több mint százmilliárdot hozott a június a belföldi turizmusban

2021.07.21. 08:52

A vendéglátás növekedése idén az első negyedév után indult meg – hangzott el a Magyar Turisztikai Ügynökség székesfehérvári konferenciáján. Az első három hónapban 40-45 milliárd forintos havi árbevételt realizáltak. Ez a szám májusban gyakorlatilag már 84 milliárd forintra, júniusban pedig 102 milliárd forintra nőtt – írja a Fejér megyei hírportál

Kapcsolódó

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta: az év első három hónapjában kétmillió vendégéjszakát regisztráltak az ország szálláshelyein, áprilisban 600 ezret, májusban 1,3 milliót, júniusban pedig már két és fél milliót. Hozzáfűzte: ez az arány 62 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, amikor a belföldi turizmus rekordévet könyvelt el.

A vezérigazgató arra számít, hogy erős lesz a július és az augusztus is.

Jelezte: úgy látják most, hogy 15 százalékkal jobbak az eredmények ebben az évben, mint tavaly. Szerinte ha minden jól alakul, idén országos szinten 30 millió vendégéjszakát könyvelnek el. A 2019-es 41 millióhoz képest ez ugyan kevesebb, de a tavalyi 23 millió vendégéjszakához képest jóval magasabb.