Ha Oroszország el is zárja a gázt, csak jövő télen leszünk bajban

GettyImages-525379900
2022.02.13. 17:23
Ahogy melegszik az időjárás, Európa gázfogyasztása úgy esik vissza. Februárban a kontinens nagy részén már tavasziasabb az idő, így közel sem akkora fenyegetés az orosz gázellátás lekapcsolása, mint akár csak két hete volt. Ettől még sorra készülnek a vészforgatókönyvek az EU-n belül, de még az Egyesült Államok is szervezkedik. Norvégia kinyitotta az összes szelepet, Katar készülődik, a zöldhidrogén pedig berúghatja az ajtót. Igazán viszont a légkondicionálót gyártó cégek, a műtrágyagyártók és a jövő télre készülő gázszolgáltatók aggódnak.

Miután Oroszország számos, a gázinfrastruktúrában megjelenő hiba, valamint politikai játszadozás miatt leállította az európai szállítmányokat, ez túl korán megmutatta, mennyire sebezhető a kontinens energiaszektora. Már jóval előbb indult a gondolkodás, ami sokkal jobb, mint ha később dobják az asztalra az adut – mondta lapunknak egy, a magyarországi gázellátást ismerő forrás. Tavaly év végén már a 150 euró/MWh, de rövid időre a 180 eurós sávot is elérték az árak a holland gáztőzsdén.

Az ukrán konfliktus erősödése, valamint az Északi Áramlat–2 gázvezeték engedélyeztetési folyamatának befagyasztása miatt kevesen számolnak azzal, hogy a Gazprom egyhamar növelné a szállítást, sőt inkább arra a forgatókönyvre készülnek, hogy Ukrajna ellen katonai támadás indul, vagy teljesen leáll a tranzit.

Bár az árak így újra gyorsan kilőhetnek, az energiapiacon már több dologban bíznak: nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (liquefied natural gas – lng) lesz a rendszerben, több megújuló kerül az energiamixbe, és a melegebb időjárás miatt csökken a nyomás.

Lényegében most a Kreml azt csinálja, mint Kutuzov tábornok Napóleonnal: elvágja az ellátástól Európát, a hideg pedig megoldja a többit.

Csak ez nem működik hideg nélkül – magyarázta a szakértő, aki szerint annyiban javul Európa helyzete, hogy bár a földgáz nagyobbik része az áramtermelésben játszik szerepet, a lakossági fűtés sok kapacitást szív el. Tavasszal viszont a megújulók részaránya folyamatosan nő az energiamixekben, és az alternatív ellátási útvonalak is kiépülnek. Viszont az orosz gáz teljes eltűnése így is hamar bedönthetné az európai energiaellátást.

Oroszország az EU legnagyobb energiaszállítója:

a blokk földgázimportjának mintegy 40 százaléka, nyersolajimportjának pedig csaknem harmada Oroszországból származik.

A kontinensen a földgáztartalékok rekordalacsonyan vannak, ez pedig a kiszolgáltatottságot is növeli.

Az igazság az, hogy Európa nem tudja helyettesíteni az orosz gázt – mondta Ronald Smith, a BCS Global Markets vezető olaj- és gázipari elemzője a Financial Timesnak.

Egy konfliktus esetén a földgázárak könnyen visszanyerhetik a 2021. decemberi 180 eurós csúcsot – fogalmazott Andrew Kenningham, a Capital Economics vezető európai közgazdásza, aki szerint az elszálló áramköltségek recesszióba taszíthatják a gazdaságot.

A Bruegel brüsszeli agytröszt szerint az EU-nak „nehéz és költséges döntéseket” kellene hoznia az ipari és fogyasztói kereslet visszafogása érdekében, hogy túlélje a gázellátás nyárig tartó nagymértékű zavarát. Ráadásul az olyan országok, mint Németország, rövid távon csak korlátozott mértékben tudnak más energiaforrásokra átállni, mivel az atomenergiáról és a szénről már lemondtak.

A legtöbb közgazdász azonban – akárcsak 2014-ben, amikor a Krím annektálása után szankciókat vetettek ki Oroszországra – nem számít arra, hogy a gázáramlás teljesen elapad, mivel Oroszország fenn akarja tartani a megbízható energiaszállító imázsát.

Az »orosz gázfegyver« túl erős ahhoz, hogy valaha is használni lehessen, vagy hogy akár csak közvetlenül megemlítsék az országok közötti ilyen vagy olyan nézeteltérésekről folytatott tárgyalásokon

– mondta Smith a Financial Timesnak.

A Napfivér és Szélnővér megoldja

Az európai földgázárak referenciaértéke a korábbi emelkedést követően visszaesett, hétfőtől kezdve folyamatosan estek az árak. Ennek pedig csak részben oka az, hogy könnyebb felfűteni a lakásokat, ha kint nincs olyan hideg.

A jövő hétre Európa nagy részére enyhe és szeles időjárást jósolnak, emiatt folyamatosan javul a megújuló energiaforrások – a nap- és szélenergia – részaránya a mixben. Tavaly éppen az volt a probléma, hogy Észak-Európában és Németországban szélcsendes idő volt, most viszont a kéthetes előrejelzés is azt mutatja, hogy tartósak lehetnek a kedvező feltételek – számolt be a Bloomberg.

A melegebb hőmérséklet és a cseppfolyósított földgázt az Egyesült Államokból Európába szállító hajók növekvő száma segítette az elmúlt napok árcsökkenését. Az S&P Global Platts szerint az lng ára Ázsiában nem elég magas ahhoz, hogy több amerikai rakományt vigyenek oda, így több jut az Atlanti-óceánra.

A kereskedők továbbra is szorosan figyelik az Európába irányuló orosz gáz mennyiségét, amely az Ukrajna körüli geopolitikai feszültségek közepette a szokásosnál változékonyabban alakult. A Eustream hálózatüzemeltető adatai szerint a gáz szállítása Oroszországból Ukrajnán keresztül Szlovákiába a szerdai szinthez képest akár 40 százalékkal is csökkent.

Viszont nemcsak az amerikai, de a norvég és a katari lng is nagyobb mennyiségben érkezhet, ahogy az esetleges ukrán háborúra készülnek: az S&P Global Patts egy másik jelentésében ír arról, hogy a norvég Equinor már minden létező kapacitását bevonja az európai szállításokba. Hagyományosan ugyanis arra földgázt használnának, hogy az olajmezőknél nyomást fejtsenek ki, és könnyebben kitermelhetővé tegyék az olajat, de most ezeket a tartalékokat is exportálják Európába.

Eközben amerikai tisztviselők tárgyalásokat folytattak Katarral arról, hogy cseppfolyósított földgázzal lássák el az európai országokat.

A Bloomberg szerint Joe Biden amerikai elnök azt tervezi, hogy megkéri a katari emírt, Tamim bin Hamád Al Táni sejket, hogy látogasson el a Fehér Házba.

Az igazi izgalom jövő télen jön

A portálunknak nyilatkozó szakértő szerint a tavalyi orosz kapacitás-visszafogás ráébresztette Európát, hogy túlságosan kitett az orosz földgáznak, a zöldátállás pedig még védtelenebbé tette. Eközben az is jól látszik, hogy Oroszországban tényleg sok műszaki hiba hátráltatta a tárolók feltöltését, tehát csak részben volt szándékos a szállítások lekorlátozása. Hasonlóról beszélt korábban a napi.hu-nak Deák András, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa: példaként azt hozta fel, hogy a Novij Urengoj-i gázüzemben történt baleset következtében az európai export teljesíthetősége kapott kérdőjeleket.

Emiatt hamarabb is kapott észbe a kontinens, az ukrán konfliktusban a Biden-adminisztráció lobbija pedig segített az lng-piacon jobb pozíciókat kicsikarni. A kínaiak ugyan felszívták a meglévő kapacitásokat, de Washington közbenjárása legalább az amerikai, de várhatóan a katari szereplőknél is segít az EU-s országoknak új beszerzési csatornákat találni. Ahogy a piac által eddig partvonalon hagyott zöldhidrogén bevonása a gázellátásba szintén felgyorsulhat. Az EU-ban már lobbiznak ezért.

Bár várhatóan a nyáron majd ismét nő az energiaigény, ahogy a légkondikat sorra bekapcsolják Európában, addigra már az energiamixbe erősen betáplálnak majd a napelemek is.

Így pedig könnyebb lesz nélkülözni az orosz gázt az erőművi oldalról.

Viszont a készletezés nehézkessé válna, ha a Gazprom a jelenlegi korlátozott szinten szállítana a nyáron is. A betározás a téli időszakra lassabb lehet, ez pedig komoly nehézségeket okoz még. A Wood MacKenzie elemzőcég szerint az ukrajnai feszültség enyhülése a tél végével gyorsan alacsonyabb árakhoz vezetne, bár nehéz elképzelni, hogy a piac visszatérhet a válság előtti szintre kockázati prémium nélkül mindazok után, ami történt.

Bármilyen más forgatókönyv esetén a kezdeti reakció hatására az árak az egekbe szöknének. Valószínű, hogy Európa néhány évig az egy évvel ezelőttihez képest megemelkedett árakkal néz szembe, amíg az évtized közepén az új, főként katari és amerikai kínálat nem válik elérhetővé – olvasható a jelentésben.

(Boríókép: STR / NurPhoto / Getty Images)