Megugrottak az átlagkeresetek, mutatjuk, mennyivel

PAP 3091
2022.04.26. 09:18
Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 546 ezer forint volt, 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az adatok a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásokra, a költségvetési intézményekre és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetekre vonatkoznak. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset

445 000 forint volt, 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset pedig 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra.

Az utóbbinál a kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, ez 31,9 százalékkal több, mint tavaly februárban.

A bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, amely 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A KSH szerint az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járult hozzá.

(MTI)

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)