Róna Péter legszívesebben feljelentené a jegybankot

TRAL4790
2022.10.20. 19:07
A közgazdász szerint Magyarországnak már 30 éve nincs koherens energiapolitikája. Ausztria egy egységnyi GDP-t lényegesen kevesebb energiaráfordítással képes előállítani.

A jelenlegi helyzet nagyon kritikus, és nemcsak azért, mert az MNB és a Pénzügyminisztérium egy sor rossz döntést hozott, hanem azért, mert van egy alapvető probléma, amit nem veszünk tudomásul, és nem kezelünk, ez pedig az, hogy az energia ára az elmúlt években drámai mértékben megnőtt – jelentette ki Róna Péter közgazdász az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Ez azért van, mert a kőolaj és a földgáz kitermelésének költsége nagyon megugrott az elmúlt 15 évben – tette hozzá az Oxfordi Egyetem professzora.

Sok más ország ezt rég tudomásul vette, és elkezdte megtenni azokat az „unalmas, gyötrelmes lépéseket”, amivel a gazdaságuk energiafogyasztását csökkenteni tudták. Magyarország ezt nem tette meg. 

Az osztrák nemzetgazdaság egy egység GDP-t 40 százalékkal kevesebb energiaráfordítással állít elő, mint a magyar – jegyezte meg a közgazdász, aki azt is hangsúlyozta: a magyar nemzetgazdaság az Európai Unió 27 tagállama közül a legenergiaintenzívebb, ezért vagyunk más országoknál nagyobb bajban.

Felelőtlenségnek nevezte, hogy ezzel az állapottal a kormány nem néz szembe, nem olyan intézkedéseket hoz, amivel csökkentené az energiafogyasztást, hanem olyanokat, amivel ezt a nem hatékony, rosszul összeállított energiaszerkezetet fenntartja – emelte ki.

Róna Péter szerint az országnak 30 éve nincs koherens energiapolitikája. ez nem csak az Orbán-kormány hibája, de az ország azóta nem ébredt fel.

A jegybanknak és a Pénzügyminisztériumnak ezt kell végiggondolnia. A szakember szerint (aki korábban a jegybank felügyelőbizottsági tagja volt) ami a Magyar Nemzeti Bankban zajlik, az „a szakszerűtlenség csúcsa”. A forint azért zuhant vissza, mert elfogadták és bevezették a Zsiday Viktor által előállított elképzelést, miszerint ők az energiaszolgáltató cégeknek közvetlenül, az MNB tartalékából adnak eurót, hogy kifizessék az energiaszámlákat, ez hatékonyabb, mintha a piacon léptek volna be a forint védelmében, de apasztja a jegybank már most is elégtelen devizatartalékát.

Róna Péter kijelentette: ha most ülne a felügyelőbizottságban, feljelentené a nemzeti bankot.

(Borítókép: Róna Péter 2020. november 14-én. Fotó: Trenka Attila / Index)