Szegényebbek lettek a milliárdosok, az év vesztese Elon Musk

GettyImages-1229901655
2022.12.30. 11:37
Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forinttal) csökkent 2022-ben – olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint kétezer milliárd dollárt veszítettek idén.

A pénzügyi magazin összesítése szerint az év vesztese Elon Musk, akinek cégeiben megtestesülő vagyona 115 milliárd dollárral zsugorodott, jórészt a tőzsdei árfolyamok csökkenése miatt.

A Tesla, a SpaceX és két hónapja a Twitter tulajdonosa elveszítette a világ leggazdagabb embere pozíciót, de

139 milliárd dolláros vagyonával változatlanul a leggazdagabb amerikai.

Folytatódik a veszteséglista

Az amerikai milliárdosok listáján második helyen szereplő Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedőcég alapító elnöke nyolcvanmilliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni idén, a december 27-i adatok szerint vagyona 106 milliárd dollár volt.

A veszteséglista harmadik helyén áll Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a közösségi médium anyavállalata, a Meta vezérigazgatója, aki vagyonának csaknem kétharmadát veszítette el, és 78 milliárd dollárral, 42 milliárdra csökkent értéke, amivel a leggazdagabb amerikaiak listáján is visszacsúszott.

A Google társalapítója, Larry Page negyvenmilliárdos veszteség után 76 milliárd dollárral rendelkezik, míg Phil Knight, a Nike sportszergyártó cég elnöke 18 milliárd dollárral lett szegényebb, így 45 milliárd dolláros vagyona volt december 27-én, amivel mindketten Mark Zuckerberg elé kerültek a leggazdagabb amerikaiak Forbes által jegyzett ranglistáján.

Mint arról beszámoltunk, a Forbes magyar kiadása közzétette a leggazdagabb magyarok listáját, amelynek éléről Csányi Sándor letaszította Mészáros Lőrincet.

(Borítókép: Elon Musk 2020. december 1-jén. Fotó: Liesa Johannssen-Koppitz / Bloomberg / Getty Images)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM

NÖVEKEDÉSRŐL ÉS EGYENSÚLYRÓL

Legyen ott ön is!