Kevesen tudnak erről a családtámogatási elemről, pedig több millió forint is visszajárhat

GettyImages-1909732317
2024.01.23. 15:58
Sokak számára csenghetnek ismerősen az olyan családtámogatási elemek, mint például a csok plusz vagy épp a babaváró hitel. Van azonban egy olyan elem, amelyről kevesen tudnak, pedig segítségével akár több millió forint is visszaigényelhető. Segítünk eligazodni a támogatások útvesztőjében.

A családtámogatási program legismertebb elemei a csok plusz, a falusi csok és a mellé igényelhető falusi csok hitel, illetve a babaváró támogatás. Ezzel azonban nem ér véget a sor, a fentiekhez kapcsolódóan vagy azoktól függetlenül számos kisebb – vagy néha nem is olyan kicsi – támogatás elérhető még. Ezek egyike a jelzáloghitel-elengedés.

A jelzáloghitel-elengedés nem új támogatás, 2018. január elseje óta igényelhető, mégis viszonylag kevesen ismerik, pedig akár 5-6 millió forint pluszt is jelenthet a család hosszú távú költségvetésben.

A támogatás lényege, hogy ha egy párnak van lakáshitele, és a hiteltörlesztés ideje alatt érkezik a családba egy második gyermek, akkor az állam a hiteltartozásukból 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor további 4 millió forintot, ezt követően pedig minden további gyermeknél 1-1 millió forintot elenged. Így háromgyermekes családok 5 millió forintot, négy- vagy ötgyermekes családok pedig 6-7 millió forintot is kaphatnak

– fejtette ki az Indexnek Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Ez tehát egy hitelengedés típusú támogatás, amikor közvetlenül nem kapunk pénzt, de a tartozásunk több millió forinttal csökkenhet. A hitel törlesztőrészlete innentől kezdve kevesebb lesz, és mivel az összeg támogatásként érkezik a bankba, előtörlesztési díjat sem kell érte fizetni.

Ennek a támogatásnak is van evolúciója

A támogatásokra általában jellemző, hogy idővel – legalábbis – finomhangolni kell őket, ha éppen nem teljesen átalakítani, részben a tapasztalatok, részben az eltérő igények, illetve számos egyéb ok miatt. Nem volt ez másként a jelzáloghitel-elengedéssel sem.

Kezdetben például csak a harmadik gyermektől lehetett igényelni, két gyermek után tehát még nem járt támogatás, viszont a szabad felhasználású jelzáloghitelekre is lehetett kérni. Később a második gyerekek is bekerültek a támogatottak közé, viszont a továbbiakban már csak a lakáshitelekre igényelhető a támogatás. A múlt évben is több kisebb változás történt a feltételekben, és ezek közt több könnyítés is van.

A hitelelengedés érdekessége, hogy támogatott hitelekre is lehet kérni, többek között a különböző típusú csok hitelekre. Azt viszont érdemes észben tartani, hogy a babaváró hitel nem jelzáloghitel, így arra nem kaphatunk támogatást.

Mi a helyzet most?

A jelzáloghitel-elengedés szempontjából két fontos elem van: a gyerekek születési ideje és a hitelfelvétel dátuma (illetve ezzel szoros összefüggésben a hitel típusa). A támogatás mértéke attól függ, hogy a hitelt mikor vettük fel, és mikor születtek a gyerekek. A menet közben történt változtatások miatt ezek a dátumok nem egységesek, de nem lehetetlen köztük rendet teremteni.

2018. január 1. előtt született gyerekekre nem lehet kérni a támogatást. A 2018. január 1. és 2019. június 30. között született második gyerekre nem, a harmadik és többedik gyerekre 1-1 millió forint jár. 2019. július 1. után született második gyerekre 1 millió forint, a harmadikra 4 millió forint, és minden további gyerekre 1-1 millió forint kérhető.

Jelzáloghitel-elengedés támogatási összegek
Gyermek születésének dátuma 2. gyermek 3. gyermek 4. vagy többedik gyermek
2018. január 1. előtt Nem jár támogatás Nem jár támogatás Nem jár támogatás
2018. január 1. – 2019. június 30. Nem jár támogatás 1 millió forint 1 millió forint
2019. július 1-től 1 millió forint 4 millió forint 1 millió forint, ha már igénybe vették a 4 millió forintos támogatást, és 4 millió forint, ha még nem

Forrás: BiztosDöntés.hu

Fontos, hogy a jelzáloghitel-elengedés támogatásra szóló igénylést a gyermek születése után 180 napon belül lehet benyújtani. A határidő elmulasztása után már nem igényelhető a támogatás, méltányosságot sem határoz meg erre a jogszabály. Várandósság alatti igénylés esetén szintén be kell jelenteni a gyermek születését, mint ahogy azt is, ha egy pár elveszíti a babát.

Ezekre a hitelekre kérhetjük

Kizárólag a gyermek születése előtti hitelek játszanak. Az viszont nem tilos, hogy a várandósság alatt vegyék fel a hitelt. Lehetséges olyan forgatókönyv, hogy egy pár megtudja, hogy úton a harmadik gyermekük, és ezért még a várandósság alatt igényelnek egy 4 millió forintos felújítási hitelt, amiből rendbe hozzák a lakást, vagy egy bővítési hitelből plusz egy szobát toldanak ingatlanjukhoz. A gyerek születése után pedig kérik a támogatást a hitelre. Már meglévő hitelnél a jelzáloghitel-elengedést 12. hetet betöltött várandósság alatt is lehet kérni.

Itt is van egy fontos dátum: 2017. november 14. Az ezt megelőzően kötött hitelszerződéseknél még a szabad felhasználású hitelre is lehet kérni a támogatást. Ha a szerződést ezt követően kötötték meg a bankkal, akkor már csak lakáscélú jelzáloghitelre jár a hitelelengedés. Ilyen a lakásvásárlási, építési, felújítási, bővítési és korszerűsítési hitel. Ez lehet korábban felvett csok vagy zöldhitel, tehát bármi, ami dedikáltan lakáscélú banki hitel.

„Jó hír viszont, hogy építési hitelre is lehet igényelni a támogatást, még akkor is, ha a hitelt a bank még nem folyósította teljes egészében” – tette hozzá Gergely Péter. Ez azért fontos, mert 2020. június 30-át követően a gyermek születése után csak 180 napon belül lehet benyújtani a támogatásra való igénylést.

A támogatást egyszerre több lakáshitelre is kérhetjük, tetszőleges sorrendben.

Csok plusz és csok hitel is jöhet?

A támogatás egyik legnagyobb előnye, hogy kamattámogatott hitelekre is használhatjuk. Továbbá, hogy ugyan megfelelő hitel és megfelelő számú gyerek kell hozzá, de a mostanában olyan gyakran előírt társadalombiztosítási (tb) jogviszonyt nem kell igazolni.

Nem mindegy azonban, hogy milyen támogatott hitelről van szó. A korábban igényelt csok hitelt csökkenthetjük a támogatásból, mint ahogy ennek a preferált kistelepüléseken elérhető testvérét, a falusi csok hitelt is.

A csok plusz már kicsit keményebb dió, hiszen ez a konstrukció maga is tartalmaz hitelelengedést. A csok plusz szerződés megkötését követően világra jött második és harmadik gyermek születése után 10-10 millió forint hitelelengedést kérhetünk.

Arra a gyerekre viszont, akire már kértük a csok plusz hitelelengedését, további jelzáloghitel-elengedési támogatást nem igényelhetünk. Tehát vagy az egyik hitelelengedés, vagy a másik.

Azonban létezhet olyan helyzet, hogy mégis kérhetünk jelzáloghitel-elengedést a csok pluszra. A csok plusz hitelelengedése szempontjából a gyerekek a szerződés megkötésétől számolódnak, de nem biztos, hogy ők ténylegesen másodikak vagy harmadikak a sorban.

Nézzük meg ezt egy példán keresztül:

Ha egy család egy meglévő gyerekre vette fel a csok pluszt, és kettőt vállalt még mellé, akkor a második gyerek születésekor már teljesítették a csok plusz legfontosabb feltételét, a gyerekvállalást. A 10 millió forintos hitelelengedés erre a gyerekre még nem jár. Ő azonban már a második gyerek a családban, ezért kérhetik rá a jelzáloghitel-elengedés 1 millió forintját, így a család csok plusz tartozása 1 millió forinttal csökken.

Tegyük fel, hogy egy másik család két meglévő gyerekre és egy vállalt gyerekre igényelte a csok pluszt. Az ő következő gyerekük megszületése után szintén nem kapnak 10 milliós hitelelengedést, de a jelzáloghitel-elengedési támogatás 4 millió forintjára jogosultak lehetnek. Nekik tehát 4 millióval lett kisebb a csok pluszuk.

De térjünk vissza egy kicsit az első családra. Amikor megszületik a harmadik gyerekük, akkor rá már jogosultak lesznek a 10 millió forintos hitelelengedésre, ugyanakkor a 4 millió forintos jelzáloghitel-elengedési támogatást is kérhetnék. Ilyenkor dönteniük kell, hogy erre a gyerekre vonatkozóan melyik hitelelengedést szeretnék.

Mivel egy 4 millió forintos hitelelengedés áll szemben egy 10 millió forintossal, a döntés nem olyan nehéz, de a lényeg, hogy a hitelelengedések nem halmozhatók.

Ha viszont a helyzet engedi, akkor ezzel a támogatással még egy – nem is olyan – kicsit le lehet csípni az egyébként is kedvezményes hitelből.

A jelzáloghitel-elengedésről tehát nem érdemes megfeledkezni, hisz több millió forintos támogatásról van szó, amire már a második gyerektől kezdve jogosultak lehetünk. Aki pedig tovább faragna a hiteltartozásából, annak érdemes megfontolni, hogy a hiteltörlesztő egy részét egészségpénztáron keresztül fizeti. Így ugyanis évente közel százezer forintot az állam áll a törlesztőből, ami a teljes futamidő alatt már milliós összegre hízhat

– mutatott rá Gergely Péter.

(Borítókép: Westend61 / Getty Images Hungary)