Kocsmaadó helyett bírságot kérnek

2013.08.08. 07:31

"Kocsmaadó" helyett utólagos pénzbírságot kellene kivetni azon vendéglátó-ipari egységekre, amelyek zavarják a környékbeli lakók éjszakai nyugalmát, illetve másnap reggelre környezetük rendetlenné válik - mondta a Napi Gazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

Az éjszaka is nyitva tartó szórakozóhelyeknek kell megfizetniük a felügyeleti díjat, ami a befogadóképesség alapján napi húsz forint fejenként, a bevételt kizárólag a szórakozóhelyek okozta károk elhárítására, illetve biztonsági intézkedésekre fordíthatják az önkormányzatok (a vonatkozó jogszabály-módosítások augusztus 1-jétől hatályosak).

Schmidt felügyeleti díj helyett három kategóriába sorolt utólagos szankcióval sújtaná az érintett egységeket, így alkalmanként 100 ezer, majd félmillió, ezt követően egymillió forint bírságot fizetne az a vendéglátó, amelynek környéke szemetessé válik reggelre - a visszaesőktől pedig a működési engedélyt is megvonnák. Ezt az elnök arra alapozza, hogy a települési önkormányzat az adót az egyébként őt terhelő közbiztonsági, illetve köztisztasági feladatokat meghaladóan az éjszakai nyitva tartással összefüggésben keletkező közbiztonsági, illetve köztisztasági többletfeladatok ellátására fordíthatja.

Az összeget negyedévente kell átutalni az illetékes önkormányzat e célra létrehozott számlájára, a bevezetéshez azonban előbb a képviselőknek külön rendeletet is alkotniuk kell a bevételek felhasználásáról is. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke ezzel kapcsolatban szintén a törvényben foglaltaktól eltérő beszedési módot javasolt, szerinte az online pénztárgépek által kalkulált forgalom néhány százalékát lehetne kivetni kocsmaadóként.

Budapesten a VI. kerületben nagyjából 150-200 vendéglátóegységre rótták ki a kocsmaadót, a kereskedelmi boltoknak nincs ilyen fizetési kötelezettségük, az V. kerületben több mint 250 egységnek kell fizetnie. Erzsébetvárosban a helyi rendelet megalkotása után nyilatkoznak a változásokról - mondta Kovács.