Árpád
3 °C
12 °C

ÁSZ: Lehetnek bajok a költségvetéssel

2014.11.11. 16:51

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden Budapesten bejelentette, hogy alapvetően rendben van a 2015-ös költségvetés. 

Az ÁSZ szakemberei a költségvetési javaslat kockázatai között vették számba

  • az adóbevételeknél azt, hogy az e-útdíjból várt bevétel növekedést eredményező intézkedést még nem ismertette a kormány (ez 40 milliárd forintos kockázatos tételre tehető),
  • és az is kockázatot jelent, hogy internethasználat után fizetendő távközlési adóval kapcsolatos módosítást visszavonják (ez 25 milliárd forintos kimaradó bevétel).

Az ÁSZ az ellenőrzött kiadási és bevételi előirányzatok nagy részét megalapozottnak ítélte, a kiadási oldalon 0,04, a bevételin 1,2 százaléknyi forrás nincs rendben.

A költségvetés bizonytalan tételét jelentheti az áfánál az adóbeszedési hatékonyságból, online pénztárgépek kiterjesztéséből fakadó tervezett többletbevétel kockázata is, illetve a kisadóknál a várt áfa többletbevétel esetleges elmaradása is kockázatos tételeket emeli (együttesen mintegy 40-75 milliárd forintra tehető ezeknek az összege).

Domokos László elmondta, hogy a tervezet szerint

az államadósság-mutató a 2014. évi 76,3 százalékról jövőre 75,4 százalékra csökken,
 

ezáltal a GDP-arányos államadósság mérséklésének az alaptörvényben meghatározott kötelezettsége teljesül.

A számvevőszék elnöke szerint az európai uniós módszertan szerint számított 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél 200 milliárd forinttal alatta marad az uniós és hazai jogszabályokban rögzített követelménynek.

Ennek ellenére kockázatot jelent mindkét mutató - az államadósság és a hiány - alakulására, ha a makrogazdasági folyamatok, például a külső feltételek, a nemzetközi konjunktúra előnytelenül alakulnak. Az európai uniós források beérkezésének késlekedése, vagy elmaradása további kockázatot jelent.