Jól fogy a letelepedési kötvény

2014.12.30. 07:10

Egy év alatt megötszöröződött a letelepedési kötvények állománya, miután idén 2213-ra emelkedett az értékesített állampapírok száma az egy évvel korábbi 430-ról – közölte a Napi Gazdaság az Államadósság Kezelő Központra (ÁKK) hivatkozva, írja az MTI. Az újság keddi cikke szerint az államnak eddig 491,25 millió eurónyi, vagyis 154,7 milliárd forintnyi bevétele származott letelepedési államkötvényekből az értékesítés tavaly nyári kezdete óta.

A konstrukció lényege, hogy az Európai Unión kívüli úgynevezett harmadik országból érkező befektetők, akik legalább 250 ezer euró (januártól 300 ezer euró) névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, fél év után letelepedési engedélyt kapnak, amelynek birtokában szabadon mozoghatnak a schengeni övezetben.