Salamon
6 °C
14 °C

Kisebb a deficit, mint tavaly ilyenkor

2015.06.08. 16:29

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint az államháztartás központi alrendszerének 2015. év május végi hiánya 511,1 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 588,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 30,4 milliárd forintos szufficittel zártak. Egy évvel korábban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 681,7 milliárd forint volt.

A közlemény szerint a tavalyi és az idei május végi egyenlegek eltérő alakulásában egyrészt a gazdaság folyamatos növekedése miatti idei magasabb adóbevételek, másrészt a kedvezőbb kamategyenleg játszott szerepet. A minisztérium szerint a nagyobb bevételek a magasabb bérkiáramlás miatti befizetés-növekedéseknek, valamint az adófizetési morál javítása érdekében hozott intézkedések (pl. online pénztárgépek bekötése) sikerének köszönhetők.

2015-ben is – hasonlóan az elmúlt évekhez – a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagyságának lefutása nem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket. Az uniós módszertan szerinti 2015. évi hiánycél nem változik, az továbbra is a GDP 2,4 százaléka.