Így zárult a NAV nagy romkocsma-hadművelete
![D MTI20120629346](http://kep.index.hu/1/0/866/8668/86682/8668281_9564a9f1671e50f463e68169ac683271_wm.jpg)
Lezárult a NAV átfogó romkocsma-vizsgálata amiben tavaly augusztustól 10 hónapig folyamatosan figyelték, hogy mindent rendben csinálnak-e a menő budapesti szórakozóhelyeken. A vizsgálat eredményeit a Napi.hu kérte el az adóhatóságtól. Ezek szerint
- a tíz hónap alatt majdnem tízezer alkalommal vizsgálták a belvárosi vendéglátósokat, különösen a romkocsmákat,
- ezekben minden harmadik esetben találtak valamilyen szabálytalanságot,
- összesen 270 millió forint bírságot osztottak ki és
- 29 üzletet zártak be, jellemzően 12 napra.
A NAV annyira komolyan vette az akciót, hogy
A folyamatos ellenőrzésnek meg is lett az eredménye, az akció elejétől folyamatosan nőtt a forgalmat rendesen bejelentő cégek száma. Az is látványosan nőtt, hogy mekkora forgalmat vallanak be a kocsmák: míg tavaly augusztusban általában 250-300 milliós napi forgalmat jelentettek a megfigyelt helyek összesen, addig idén májusban már 400 milliós napok is többször voltak. Átlagosan 35 százalékkal nőtt a bevétel ezeken a helyeken.
Ez persze azzal is jár, hogy jóval több áfát fizetnek most a pesti romkocsmák, 2015 első három hónapjában már 34 százalékkal több adó folyt be innen, mint egy évvel korábban.
Borítókép: Marjai János/MTI
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)