Csaló csokisok csúnya csempészetét csökkentették

2015.10.29. 08:26

Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából hozott be egy cégháló édességeket,  főleg csokit és kekszet, aztán ezeket teljesen feketén eladták. A tatbányai és budapesti cégek az ekáert, azaz elektronikus közúti árukövetést úgy játszották át, hogy egyszerűen 3,5 tonnánál kisebb teherautókkal szállítottak a termékeket, írja a NAV.

Budapesten 130  nyomozó és adóellenőr ment rájuk, és még nyolc megyében 51 helyszínen csaptak le a cégekre. 417 millió forintnyi elcsalt adót állapítottak meg, ami elég kicsinek számít az áfacsaló cégekhez képest. A cégek ügyvezetőjét és két tualjdonosát kapták egyébként el a mostani akció során. Lefoglaltak még 15 milliónyi forintnyi árut egy raktárban és hárommilliónyit két kisteherautóban.