Több ezer nyugdíjas perelhetné az államot

2015.12.21. 14:59

Ötezren nem kapták meg a nyugdíjukat az öregségi nyugdíjra jogosult közszolgák közül, akiknek 2013 közepe óta választania kell: vagy nyugdíjba mennek, vagy pedig dolgoznak, de akkor a fizetés mellé nem kapnak még nyugdíjat is. Közülük egy embernek most hatmillió forintos kártérítést ítélt meg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság. Ha mindannyian perelnének, bukhatná az állam azt a pénzt, amit a nyugdíjakon spórolt - írja az Origo.

A dolog előzménye, hogy 2012 végén a kormány utasította a hatáskörébe tartozó intézményeket, hogy rúgjanak ki mindenki, aki elérte a nyugdíjkorhatárt. Az állami intézmények vezetői ugyanakkor kérhették, ha valakit nem tudtak pótolni, akkor tovább foglalkoztathassák. Különösen sok orvos és tanár maradt így állásban, mivel az oktatás és az egészségügy gyakorlatilag nem tudott volna tovább működni, ha ezek az emberek nem dolgoznak tovább.

Egy nyugdíjra jogosult állami alkalmazott, Fábián Gyula 2013-ban indított pert az ügyben, két év alatt pedig meg is született az ítélet, ami alapján az államnak 18 ezer euró kártérítést kell fizetnie. A döntést azzal indokolta a bíróság, hogy a rendelkezés diszkriminatív, ugyanis a magánszektorban dolgozókat nem érinti, ráadásul a közszolgálatban állók között is különbséget tesz, a nyugdíjas miniszterekre például nem vonatkozik.

Mivel a strasbourgi bíróság precedensjog alapján működik, azok, akik eddig nem pereltek, jó eséllyel sikerrel járnának. Az állam eddig nagyjából 20 milliárd forintot spórolt meg azzal, hogy nem fizetett nyugdíjat az érintetteknek, és ezt a pénzt valószínűleg mind elbukná, ha az érintettek perelnének.