Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Újabb nagy dobásra készül a NAV

2016.01.04. 16:17

A NAV a jövőben nem kormányhivatali, hanem központi hivatali státusban működik tovább, közvetlen miniszteri felügyelet és irányítás alatt. A szervezet vezetője Tállai András államtitkár, akinek munkáját négy helyettes államtitkár segíti - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adóhatóság új szakmai vezetőinek ünnepélyes kinevezésén hétfőn, Budapesten, írja az MTI.

Az átalakítással az eddigieknél egyszerűbb, átláthatóbb szervezet jött létre - mondta. Egy teljes hierarchikus szint, a regionális főigazgatóságok kikerültek a rendszerből, amely így kétszintűvé vált. A szervezet így változott meg:

  • a korábbi 79 szervezeti egységgel szemben 39-et alakítottak ki, ezzel jelentősen csökken a belső adminisztráció és felgyorsulhatnak a hivatali folyamatok.
  • Csökken a központi irányítás mérete is, a főosztályok száma 35-ről 29-re, a vezetőké pedig 154-ről 79-re változott.
  • Ezen belül a korábbi jogszabályokban szereplő hat elnökhelyettesi pozíciót a négy helyettes államtitkári váltja majd fel, a 21 főigazgató helyett 2, a 30 főigazgató-helyettes helyett 3, a 61 igazgató helyett 37 igazgató látja el a feladatokat.

Varga Mihály beszámolt arról, hogy idén mintegy 1,5 millió állampolgár jövedelemadó bevallását készítheti el a NAV, 2017-től pedig mindenkiét. Kitért arra is, hogy megújulnak az adóellenőrzések, rövidülnek az ellenőrzési határidők, és egyszerűsödik az adóhatósági kommunikáció nyelvezete is.

A Magyar Idők hétfői cikke szerint az is kiderül a NAV-val kapcsolatban, hogy az ekaer és az online pénztárgépek után a hivatal egy újabb elektronikus rendszer bevezetésén dolgozik, aminek segítségével a NAV a termelésben, kereskedelemben részt vevő cégek szinte minden fontos adatához hozzájuthatna, és a szabálytalanságokat pedig akár órákon, napokon belül észrevehetné.  A Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztériumt az év közepéig dolgozza ki, hogy miként lehetne a rendszert bekötni a hazai gazdasági szereplők számlázórendszereibe.

A lap emellett beszámol arról is, hogy az utóbbi időszak egyik kormánydöntése alapján úgy tűnik, hogy már az idén nyílnak majd NAV-ügyfélszolgálatok kormányhivatalokban.