Emma
5 °C
8 °C

Kaszált az állam a Szerencsejáték Zrt.-n

2016.08.09. 07:47

A tavalyi 15 milliárd forint után idén 13 milliárd forint osztalékot fizetett be a költségvetésbe a 2015-ös üzleti eredménye alapján a Szerencsejáték Zrt., így a Molt is lehagyva az állam legnagyobb osztalékfizetője lett idén - írja a Napi.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

A májusi közgyűlési szezon lezártával összesen 37,7 milliárd forint osztalék került az államkasszába, vagyis minden harmadik forint lottóból és más szerencsejátékokból származik.

Az állam 500 millió forint feletti osztalékbefizetői, 2014 és 2015 (milliárd forint)
Cég 2014 2015
Szerencsejáték Zrt. 15 13
Mol Nyrt. 11,4 12,57
Richter Nyrt. 1,5 3,4
Tiszavíz Kft. 1,2 0,72
HungaroControl Zrt. 1 1
MVM Zrt. 0 7

Idén is sikerült ugyan az állami szerencsejáték-monopóliumnak az első helyet megszereznie az osztaléklistán, ám a Mol Nyrt. majdnem lekörözte. A Szerencsejáték Zrt osztaléka ugyanis az előző évhez képest két milliárd forinttal csökkent, míg az olajcég állami pakettjének osztaléka 12,6 milliárdra emelkedett.

A harmadik helyre zárkózott fel a MVM Zrt., amely tavalyi nulla után most hét milliárd forint osztalékot fizetett. A hétmilliárdos osztalék meglehetősen szerény eredmény mind a korábbi évek több tízmilliárdos osztalékokhoz, mind a tavalyi árbevételhez képest.