Orsolya
7 °C
19 °C

Őrző-védő cégpiramist buktatott le a NAV

2017.06.16. 11:29

Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely őrző-védő szolgáltatás ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat, és úgy 200 dolgozó bére után nem fizetett járulékokat – írja közleményében a NAV. 

A vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó 11 céges láncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Bár bejelentették a dolgozókat, bevallást is benyújtottak, adót és járulékot egyáltalán nem fizettek. Hogy a lebukást elkerüljék, a cégpiramis alján lévő alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték. A láncolatban szereplő cégeket budapesti székhelyszolgáltatóhoz jelentették be, az alvállalkozó társaságokat pécsi és Pécs környéki strómanok nevén voltak. 

Az őrzés-védelemből befolyt bevételből az alvállalkozók feketén fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket, és a többi pénz a haszonhúzókhoz vándorolt. Közterheket egyáltalán nem fizettek, ezzel

nagyjából 300 millió forint kárt okoztak az államnak.

A pénzügyi nyomozók mintegy harminc helyszínen, főleg Baranya megyében és Budapesten gyűjtöttek bizonyítékot és kutatták fel a gyanúsítottakat. Az alvállalkozók között visszaeső bűnözők is voltak, az elkövetők közül többen is tartottak otthon fegyvert, illetve riasztópisztolyt. A tizenhárom gyanúsított közül két veszélyesnek ítélt elkövetőt a NAV kommandósai állítottak elő. A nyomozók ingatlanokat és luxusautókat foglaltak le, és üzletrészt is zároltak, így a költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérülhet. A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik.