Dobjon el mindent, gazdagok leszünk!

2017.12.11. 09:03

Óriási örömhírt jelentettek be hétfőn, valószínűleg elképesztően gazdag országgá válunk rövid időn belül. Ehhez pedig nem is kell igazán sokat dolgoznunk vagy tanulnunk, egy dolgot kell csak tolnunk:

a vámolást. 

A nagy újságot Bók Mihály, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke jelentette be a Magyar Időkben. A pontos mondása pedig az, hogy

egy forint vámbevétel további ötven forint adóbevételt hoz a költségvetésnek. 

Ráadásul ez csak az adóbevétel, aminek így akkor legalább a kétszerese jön létre közvetlen értékként. A társadalmi haszna pedig ennek is a  többszöröse, könnyen lehet, hogy egy forint vámbevétel igazából 4-500 forintot jelent az országnak, ami így megdöbbentő gazdagodást fog jelenteni várhatóan mindannyiunknak. Bárhogy is jön ez össze, ez egy őrületes biznisz, ilyen nagyságrendű hasznot nagyjából a legirigyeltebb gyógyszerek vagy gyémántbányák termelnek a tulajdonosaiknak. 

Külön jó hír, hogy maga a haszonkulcs is felívelő pályán van, két hete Varga Mihály még egy forintból 33 újabb forintos adóbevételt vizionált, erre máris majdnem megduplázódott. Mindezt annak kapcsán magyarázta egyébként, hogy azért kell 750 milliárdért számunkra felesleges vasúti kapacitást építenünk, mert akkor majd itt fogják vámoltatni a kínai kereskedők az EU-ba szánt áruikat. 

Mi a titok?

Bók azt is elárulta, hogy mitől ilyen aranytojást tojó tyúk nekünk a vámoltatás. Pontosan öt titok miatt ömlik hozzánk a pénz. Az első három egyszerűbb, a vámoltatáshoz ugyanis kell:

  • bürokrácia, az ilyesmivel sok a papírmunka,
  • logisztikusok is kellenek, az áru nem fogja magát elvinni vámoltatni,
  • és biztonsági őrök is kellenek, akik vigyáznak a vámolandó holmikra

Ezekből "akár több ezer munkahely" is létrejöhet Bók becslése szerint. De még súlyosabbak a következő érvei. Ha ugyanis elégedettek a vámoltatással esetleg a kínai kereskedők, akkor az:

  • majd megpörgeti a turizmust, többen akarnak majd mondjuk itt nyaralni, 
  • és az európai fejlesztéseiket hozzánk hozzák, hiszen megfelelő itt az ügyintézés.   

Aggódnunk sem kell, hogy ez létrejöhet-e nálunk, mert a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége szerint már most is nagyon jó a vámkezelésünk, "sokan világszínvonalúnak tartják". Gyorsak, rugalmasak és elektronikus újításokat vezettek be nemrég. A vámosok emellett gyakran egyeztetnek is egymással, a képzéseik pedig színvonalasak, magyarázta el Bók.

Ehhez pont szinte semmi nem fog kelleni

Mi legutóbb itt írtunk arról, hogy hogy néz ki ez a vámoltatás a legfőbb érintett, a kínai Cosco cég álláspontja alapján. Eszerint csak a kínai boltosok egységkonténereire godnolhattak a hirtelen előbukkanó vámoltatási terveinknél. Amik pont azért is jöhetnek ide, mert a lehető legkevesebb szolgáltatásra van szükségük, valószínűleg még egy disztribúciós központot se kéne erre felhúzni. Ráadásul ezzel is összefüggően elég rugalmasak is lehetnek, hiszen elég keveset tudunk nyújtani nekik: ha bárhol Európában egy fikarcnyival is kedvezőbb feltételeket találnak erre az egy adminisztratív teherre, azonnal odavihetik az összes árujukat.

A Cosco fő állítása egyébként az volt, hogy nekik nem kell különösebben az új vasutunk, anélkül is pontosan ugyanúgy hajtják végre a terveiket.