Hedvig
9 °C
24 °C

Erre figyeljen oda a szeptemberi fizetésnél

2013.09.03. 10:50

Idén augusztus elsején több, a bérszámfejtést érintő változás lépett hatályba, amelyeket először a napokban kifizetendő bérek esetében kell alkalmazni. A BDO Magyarország alábbi összegzése azt mutatja be, hogy az aktuális szabályok miben térnek majd el a korábbiaktól.

Máriás Attila, a cég munkaügyi tanácsadója szerint ezekre érdemes odafigyelni:

  • megváltozik a távolléti díj számlázásának szabályozása: ez azt jelenti, hogy mostantól nem fordulhat az elő, hogy például szabadság esetén a munkabér nem éri el a munkaszerződésben megállapított alapbért
  • vasárnapi munkavégzés esetén jár ugyan a vasárnapi pótlék, de azt a távolléti díj számítása során nem kell figyelembe venni (ugyanez érvényes az éjszakai és műszakpótlékra is)
  • távolléti díj havibérre vonatkozó osztószámára bizonyos esetekben más-más értéket lehet kalkulálni a munkaidő-, illetve a TB-naptárak alapján
  • megváltoznak az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz kapcsolódó elszámolás szabályai, ezt már most is vizsgálhatják a munkaügyi felügyelők
  • ha az órabéres munkavállalót munkaidőkeretben foglalkoztatják, a munkabért – eltérő megállapodás hiányában – az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának, valamint a napi munkaidőnek az alapulvételével kell kiszámítani
  • amennyiben azonban a munkavállaló havi alapbéres, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is a havi bérére lesz jogosult, akár többet, akár kevesebbet dolgozott az általános munkarend szerinti munkaidőhöz képest – A különbözetet a munkaidőkeret, vagy az elszámolási időszak végén kell csak rendezni