nonono

Hirtelen 100 ezerrel több lett a munkakareső

2014.06.18. 17:45

100 ezer fővel nőtt az álláskeresők száma május és április között a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása alapján, de a 24,3 százalékos növekedés ellenére még így 0,1 százalékkal kevesebb a munkanélküli, mint tavaly ilyenkor – írja az MTI.

A 100 ezer új álláskereső nagy része azok közül kerülhet ki akik eddig közmunkában vettek részt. Míg ugyanis a téli közmunkaprogramban még nagyjából 230 ezren vettek részt, a májusban kezdődő nyári közmunkát csak 140 ezren kezdték meg, többen várhatóan csak a nyár közepén vesznek részt az állami foglalkoztatási programban.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma 2014. február-áprilisi negyedévben 360 500 volt, ami 8,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Ez azt jelenti, hogy tavaly májushoz képest 2,9 százalékkal csökkent a munkanélküliség.

A májusi adatok alapján az álláskeresők 12,1 százaléka volt pályakezdő, a legtöbb fiatal Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keres munkát.

Májusban a foglalkoztatók összesen 125 ezer üres álláshelyet jelentettek be, és az újonnan bejelentett állások 87 százalékához igényeltek a foglalkoztatók támogatást. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, a fővárosba és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van.