7,4 százalék volt a munkanélküliség

2014.11.24. 16:38

Október végén mintegy 395 ezer regisztrált álláskereső szerepelt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) nyilvántartásában, ez 93 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakinál – tette közzé az NMH a honlapján.

A hivatal honlapján elérhető munkaerő-piaci adatok szerint októberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 5,7 százalék. 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves korcsoportba tartozó munkanélküliek száma 2014. július-szeptemberben 332 600 volt. Ez alapján a munkanélküliségi ráta 7,4 százalék volt, 2,8 százalékponttal kevesebb az előző év azonos időszakinál.

Ezt lehet tudni az álláskeresőkről:

  • Továbbra is Győr-Moson-Sopron és Vas megyében tartották nyilván a legkevesebb álláskeresőt.
  • Pályakezdőként a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A pályakezdők aránya az összes álláskereső között a fővárosban volt a legalacsonyabb, 6,7 százalék.
  • A megszerzett legmagasabb iskolai végzettséget tekintve a pályakezdő regisztráltak 40 százaléka legfeljebb általános iskolai, 17,8 százaléka szakiskolai, 5,5 százalékuk pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
  • Tartósan, egy éven túl 101 200-an maradtak a nyilvántartásban, ez 30 százalékos csökkenés az előző évhez képest. A tartósan regisztráltak aránya az összes álláskeresőhöz viszonyítva elérte a 25,6 százalékot.