A biztonsági őröknél megy a legtöbb fekete munka

2016.03.18. 09:06

Több mint 17 ezer dolgozót ellenőrzött tavaly az NGM, kétharmadukat szabálytalanul foglalkoztatták, derül ki a mostani jelentésükből. Igen durvák nálunk a munkát terhelő adók és járulékok, ezért nagyon nagy költségcsökkentés érhető el, ha nem jelentik be a dolgozókat. A tavaly az NGM által felmért cégek kétharmada csalt is valahogy a dolgozóival.

Kiemelkedő szabálytalanság volt a feketefoglalkoztatás, ez nagyjából 10,7 ezer főt érintett tavaly az ellenőrzöttek közül. Ezeket az embereket leginkább egyáltalán nem jelentették be, de voltak színlelet szerződések, kamu részmunkaidők és egyebek is.

A legfertőzöttebb ágazatok közt kiemelkedett a személy- és vagyonvédelem, ahol még nőt is a törvénysértések száma. A felmért feketemunkások 13 százalékát egyedül ez kisebb ágazat adta, ami még növekedésnek is számít az előző évi, szintén súlyos  10 százalék után. Elég fertőzött terület még a mezőgazdaság, az építőipar és a vendéglátás. Egyébként a vendéglátásban az utóbbi időben többet kicsit többet ellenőriztek, és így jóval több szabálytalanságot találtak: így adják ők a teljes felmért feketefoglalkoztatás 11 százalékát.

 

A 12 ezer elkapott, szabálytalan munkáltató közül 1367 kapott bírságot, összesen 222 milliós értékben. Azaz átlagosan egy elkapott munkáltató tavaly összesen 162 ezer forintos bírságot kaphatott, ami nem egy igazán elrettentő méretű összeg. A teljes jelentést itt olvashatja.