Kevés a vendégmunkás az országban

2016.07.19. 08:17

Tavaly összesen 5245 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldieknek a kormányhivatalok, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, 12,3 százalékkal többet az előző évinél - írja a Világgazdaság a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva.

Tavaly év végén összesen 7366 munkavállalási engedély volt érvényben, de korábban sokkal több, nagyjából 20 ezer volt. 2014-ben csökkent az engedélyek száma először. A cikkből az is kiderül, hogy a 10,5 milliós Csehországban több mint 400 ezer külföldinek van munkavállalási engedélye, de a munkaadói szervezetek szerint még így is nagy munkerőhiány van az országban.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint 100-200 ezer ember hiányzik a magyar munkaerőpiacról, tavaly viszont összesen alig 16 ezer külföldi vállalt Magyarországon munkát. Tavaly

  • duplájára nőtt a szerbeknek kiadott engedélyek száma,
  • az indiai munkvállalóknak 80,5 százalékkal többet adtak,
  • de az ukrán, japán, vietnami és bosnyák állampolgárok száma is több mint 30 százalékkal nőtt 2014-hez képest.
  • De a kínai foglalkoztatottak száma elég jelentősen, 43,6 százalékkal csökkent 2015-ben.

Emelett volt 11 ezer 279 olyan külföldi munkavállaló is, akik rendelkeztek a szabad mozgás és tartózkodás jogával (90 százalékuk uniós állampolgár), ezért ők engedély nélkül dolgozhatnak Magyarországon. Ez a szám nagyjából negyedével nőtt a 2014-es adathoz képest, de még mindig messze alatta van a 2005-ös és 2009-es csúcsoknak, amikor 18 ezren dolgoztak ilyen módon az országban.

A legtöbb munkavállalási kérelmet azokon a területen regisztrálták, ahol a legnagyobb a munkerőhiány: a vendégmunkások körében így Budapest és a közép-magyarországi régió volt a legnépszerűbb.