Ukrán migránsokat hoz a kormány, titokban vendégmunkaprogram indult

2016.09.22. 06:37

Már az utóbbi években is ukrán vendégmunkások ezrei jöttek Magyarországra dolgozni, de az elmúlt időszakban a kormány csendben több törvénymódosítással lehetővé tette, hogy a közeljövőben ukrán gazdasági bevándorlók tízezrei jöjjenek dolgozni az országba - derül ki a Heti Válasz cikkéből.

Ez alapján az is érhetővé válik, hogy miről beszélt nemrég Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amikor azt mondta, szerinte a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy a cégek az Európai Unióból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást.

A cikk szerint az elmúlt években nagyjából 5-10 ezer ukrán dolgozott az országban, és ebben az időszakban harmadik országbeli (tehát nem EU-s munkavállalóknak) 50-90 ezer engedélyt adtak ki. 

A Magyarországon dolgozó ukránok közül sokan az Oroszország által 2014-ben megszállt Donyeck-vidékről, Ukrajna nehézipari központjából elmenekülő szakmunkások. Közülük Magyarországon kívül sokan Lengyelországban és Csehországban kötöttek ki, ahol szívesen látják őket, mert ott is nagy a munkaerőhiány.

Ez lehet a B-terv, ha bukik a referendum

A cikk szerint a kormány valószínűleg azért titkolta eddig az intézkedéseket, mert nem akart a népszavazás előtt zavart kelteni. Ha ugyanis nem mennek le sokan szavazni, az ukrán vendégmunkásokat lehet majd mutogatni Brüsszelnek, mint ütőkártyát a betelepítési kvóta ellen, hiszen Prága, Varsó és Budapest azzal érvelhet, hogy a visegrádi országok ilyen módon veszik ki a részüket a nemzetközi menekültügyi akciókból.

Lengyelországba államközi szerződés alapján több, mint egymillió ukrán ment, Csehország pedig tömegével adja ki a munkavállalási engedélyeket, és megerősítette az ukrajnai diplomáciai képviseletét, hogy felgyorsítsa az ügyintézést. Ukrajnában a háború miatt 1,4 millió belső menekült van, és nagyjából 1,8 millió ember munkanélküli. 

A cikk szerint Magyarországra tavaly 60 hivatalos ukrán menedékkérő érkezett, aminek az az oka, hogy mivel az ukránok nem akarnak hosszabb távon letelepedni, nem adnak be menedékkérelmet sem. A Heti Válasz szerint abból látszik, hogy érkeznek az ukránok Magyarországra, hogy a határ közelében egyre több olyan ingatlant vesznek, amit már régóta nem tudtak eladni, illetve az ukrán lapok is tele vannak magyarországi álláshirdetésekkel.

Beindult a vendégmunkaprogram

A kormány tavaly augusztus óta több ukrán vendégmunkások alkalmazkodását elősegítő intézkedést is meglépett:

  • először lehetővé tették, hogy ukrán állampolgárokat közmunkásként alkalmazzanak,
  • 2016 februárjától tartós munkavégzés esetén a vendégmunkások csokot is igényelhetnek,
  • július óta harmincról 10-15 napra rövidítették az ügyintézési időt a munkavállalási engedély esetén,
  • szintén idén nyár közepétől van egy olyan szabály, ami alapján hiányszakmákban már nincs is szükség munkavállalási engedélyre,
  • és az ukrán állampolgárok július óta az újonnan létrehozott "szomszádos ország állampolgára" kategóriában tartoznak, ami kedvezőbb helyzetbe hozza őket a munkavállalásnál egy szírrel vagy afgánnak szemben.

A hiányszakmák listáját a nemzetgazdasági miniszter évente állítja össze, jelenleg 37 szakma tartozik ide, például az építőipari dolgozók, az informatikai területen dolgozók, a kereskedelmi és vendéglátóipari területen dolgozók, és a gyári szakemberek tartoznak ide.

A lap szerint még kevés tapasztalat van a vendégmunkásokkal kapcsolatban, de az biztos, hogy nagy lesz rajtuk a nyomás, hiszen munkanélküliként nem maradhatnak az országban. 

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!