Vendel
5 °C
20 °C

Szétperelné volt dolgozóit a Zsolnay

2016.10.07. 15:26

A pécsi önkormányzat nem tudta elvenni a nyáron a magántulajdonostól a Zsolnay Porcelánmanufaktúrát, de a dolgozók jelentős részét el tudta rémiszteni tőlük.

Egészen pontosan arról ír a Népszabadság, hogy az önkormányzat Zsolnayra alapított cége a Ledina Kerámia azzal támadta le júniusban a dolgozókat, hogy a szír származású svájci tulajdonos nem fizeti ki régóta gondban lévő cég tartozásait. A termelést pedig majd külföldre viszi, szóval meg fog szűnni a dolgozók munkahelye. A Ledina jogászai megírtak nekik egy felmondólevelet, akik megélhetésüket féltve belementek a dologba és átigazoltak a Ledinához. 

A Zsolnay viszont kifizette a kérdéses tartozásait, és beperelte azt a 118 volt dolgozóját, akiket rendkívüli felmondással átvettek az önkormányzati céghez. Az első körben nyolc alkalmazott pere startolt el, közülük egy jött el, ő mondta el a felmondóleveles történetet a bíróságnak. Az alkalmazottakat átcsábító vezetők mondjuk azt is ígérték, hogy ha lesz büntetés, azt majd átvállalja a város. 

A Ledina helyzete se rózsás, dacára, hogy komolyan alávágtak a Zsolnaynak. A Ledina négy hónapja munka nélkül fizeti a dolgozóit, nemrég szeptemberben az egyik közvetett tulajdonos, Bozók János  megpróbálta saját védjegyükké tenni a Zsolnay nevet. A Zsolnay viszont szintén lépett a jogászaival, hogy ne gyárthasson Zsolnay néven termékeket az önkormányzat cége, még nem világos, hogy ennek mi lesz a vége. A Zsolnay szerint az "offshore cégek alapításában jártas" Bozóki üzleti kapcsolatban is áll az  önkormányzat Zsolnay elleni harcának az egyik fő vezetőjével, Szabó Iván ügyvéddel. Itt olvashat a csatározásokról bővebben.

Nagy pénz van a dologban, a többek közt elképesztő adókedvezménnyel felpörgetett műemlékfelújítások miatt óriási állami megrendelések várnak arra, aki végül megkaparintja a Zsolnay márkanevet.