Salamon
6 °C
14 °C

Megint emelik a béreket a Lidlnél

2017.03.13. 11:41

2017 márciusától 8 százalékkal nőnek a Lidl bolti és raktári dolgozóinak bérei – ez derül ki abból a levélből, amit nemrég a Lidl munkavállalói kaptak a cég vezetésétől. A Lidlnél 2016-ban is emelték a béreket, így 2016 januárja óta összesen már 32 százalékos béremelést kaptak a cég bolti és raktári dolgozói.

Fizetések szempontjából a magyar kiskereskedelmi szektorban a Lidl az élmezőnyben van az Index tavalyi számításai alapján.

A béremelés híre azért is érdekes, mert nemrég az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok szívatására kitalált javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János és Varga Mihály. A kormány tervezett lépései az olyan diszkontláncoknak fájhatnak majd a legjobban, mint az Aldi, a Lidl vagy a Penny Market , de rosszul érinthetik mások mellett például a Tescót is.