Árpád
3 °C
12 °C

A londoniak száz órával többet dolgoznak egy évben, mint az ország többi része

2017.04.18. 09:25

A londoniak nagyjából száz órával többet dolgoznak egy évben, mint az ország többi része, írja a BBC. A helyi KSH alapján mindenkit, tehát a részmunkaidősöket is belevéve 33 órás az átlagos munkahét arrafelé, ami a 2008-as válság óta legmagasabb. Nem mellesleg pedig az ország többi részén 331 óra az átlag.

Hivatalos munkában töltött idő alapján még így is kevesebbet dolgoznak a britek, mint a magyarok, legalábbis az OECD adatai alapján. Igaz ez alapján a görögök dolgoznak a legtöbbet, vagyis hát ők töltenek a legtöbb időt hivatalosan munkával az EU-ban. Az OECD-országok közt is talán csak Costa Rica és Mexikó tudná őket megszorongatni.

Visszatérve a britekhez, például az lehet a londoniak több munkája mögött, hogy fiatalabbak dolgoznak ott, mondta el Ronald McQuaid, a strilingi egyetem munkaerőpiaccal foglalkozó közgazdásza. A megélhetés, utazás költségei is magasabbak, mait egyszerűen ki kell termelnie a dolgozóknak. Arányaiban egyébként több a teljes munkaidőben foglalkoztatott is a fővárosban.

Emellett többet is fizetnek Londonban, átlagosan óránként 10 fonttal többet, mint az ország más részein, jobban meg is éri benn maradni. Emellett Londonban koncentrálódnak az olyan, hagyományosan hosszabb munkaidővel járó iparágak, mint például a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóak.