Szilárda
-2 °C
7 °C

A multik is érdeklődnek a nyugdíjas-szövetkezetek iránt

2017.11.28. 08:10

Magyar Időknek nyilatkozó iparági szereplők elmondása alapján hamarosan nagyobb számban is megjelenhetnek a kiskereskedelemben a nyugdíjas-szövetkezetek. Pontos statisztika arról nincs, hogy hányan helyezkedtek el ilyen szövetkezeti formában, de azt lehet tudni, hogy július óta 70 szövetség jött létre.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, a modell jelentős járulékkedvezményt ad a munkaadóknak, így a nagy kereskedelmi láncok érdekeltek abban, hogy jelenlegi dolgozójukat ilyen formában foglalkoztassák tovább. A dolgozónak is megéri a konstrukció, mivel rugalmas időbeosztásban vállalhat munkát, ráadásul a szövetkezetek munkaerő-közvetítő szerepének köszönhetően egyszerűbb megtalálni a megfelelő munkahelyet is.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője elmondta: az alacsony dolgozói létszámok miatt nem számít arra, hogy a nyugdíjasok nagyobb számú megjelenése az aktív dolgozók kárára menne. Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke azt mondta, a szövetkezeti modell a munkaerő közvetítésében is segít, ezért rendkívül fontos eszköz az idősek munkavállalásának ösztönzésére, és az is megemlítette, hogy a Coop-hálózat már kötött partnerségi megállapodást nyugdíjas-szövetkezettel a munkaerő megtartásának, toborzásának érdekében.

Közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek alapítására idén január óta van lehetőség. Az új szövetkezeti forma létrehozásának célja, hogy az aktív nyugdíjasokat visszahozza a munkaerőpiacra, ezzel csillapítva az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiányt a versenyszférában.

A cégek számára azért kedvező, hogy bizonyos munkafolyamatokat kiszervezzenek ezen szövetkezetek tagjainak számára, mert jelentősen kisebb közterheket kell befizetniük az államkasszába, mintha aktív korú munkavállalót alkalmaznának. A közérdekű nyugdíjas-szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja után sem egészségügyi hozzájárulást, sem szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni, és mentes a szociális hozzájárulási adó fizetése alól is. Mentesül a személyi jövedelemadó fizetése alól a nyugdíjas-szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja által a személyes közreműködés ellenértékeként juttatott élelmiszer.