Kemény bírságot kér az EU a csaló bankárokra

2014.02.04. 14:15

Valutaváltó

Az Európai Parlament (EP) megszavazta azt a javaslatot, hogy a súlyos pénzügyi csalások - például a LIBOR bankközi referenciakamat értékének manipulálása - esetén a kiszabandó büntetési tétel legalább négy év börtön legyen, írja az MTI.

Az unió pénzügyi piacaiba vetett bizalom megerősítését és a befektetők hatékonyabb védelmét célzó szabályok most a tagállami kormányokat megjelenítő Tanács hivatalos jóváhagyására várnak.

"A mai döntés nagy előrelépés abba az irányba, hogy az európai bíróságok elejét vegyék a piaci visszaéléseknek. Ez az első olyan szabály, amely uniós szinten vezet be kemény büntetést az ilyen bűncselekményekkel szemben. (...) Nem a LIBOR-botrány volt az utolsó ilyen eset, a piaci manipuláció gyanúja az olaj-, gáz- és devizapiacon is felmerül" - nyilatkozott Arlene McCarthy, a témafelelős angol szocialista EP-képviselő.

Az indítványt 618 szavazattal, 20 ellenszavazat és 43 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

A jogszabálytervezet értelmében az egész unió területén érvényesíteni kell, hogy a bennfentes kereskedelem, illetve a piaci manipuláció legsúlyosabb eseteiben legalább négyéves, a bennfentes információ jogosulatlan közzététele esetében pedig legalább kétéves szabadságvesztést szabjanak ki a bíróságok.