Nándor
6 °C
22 °C

A nők fele kér kölcsön a fickójától

2014.06.17. 11:13
A fiatalok többsége már fordult a családhoz, rokonokhoz, barátokhoz pénzügyi segítségért. Jellemzően kisebb, pár tízezres összeget kértek kölcsön. A baráti kölcsön szabályai meglehetősen megengedőek: kamatot nem számolnak fel, és még a hosszú késedelem is belefér. Ráadásul minél nagyobb az összeg, annál többet késhetnek vele. A nyugati országrészben elvileg kevésbé kérnek kölcsön és kevésbé is adnak, persze az is lehet, hogy csak nem mondanak igazat.

 A fiatalok közel háromnegyede már kapott kölcsönt a szüleitől, nagyszüleitől, derül ki a K&H pályakezdők jóléti indexe felméréséből. Szerencsésnek mondhatók, mert az a jellemzőbb, hogy amikor kérnek, kapnak is (49 százalékuk eddig mindig, 24 százalék néha kapott kölcsönt). A felmérés szerint testvérekhez, közeli barátokhoz, távolabbi rokonokhoz már jóval kevesebbszer fordulnak a fiatalok pénzügyi segítségért. A párkapcsolatokban a nők majdnem fele,  45 százaléka kért kölcsön a párjától, mint férfi, utóbbiaknak csak 25 százaléka számolt be erről.

Banknál is tisztábbnak érzik a baráti kölcsönt

A baráti, rokoni kölcsönök mértéke jellemzően 10 ezer forint alatti, és a 25 ezer forintos értéket is csak a válaszadók negyede említette. Ha több pénzre, 100 ezer forint feletti összegre volt szükségük, azt már jellemzően bankoktól kérték a fiatalok.

Ha nem kapnák vissza a barátoknak adott kölcsönt, az okozna egy kis feszültséget a barátságban, ezt mondja a megkérdezett fiatalok fele. Komolyabb probléma vagy a barátság megszakadása következne a kölcsön vissza nem fizetéséből 38 százalékuk szerint. A férfiak egy kicsit érzékenyebbek, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy ők nagyobb összegeket is adnak kölcsön.

Így mérték

A K&H pályakezdők jóléti indexe megállapításához negyedévente 500, 19 és 29 év közötti fiatalt kérdeznek meg interneten kiküldött kérdőív segítségével, melyet a válaszadók önállóan töltenek ki. A megkérdezés a városi népességre terjed ki, és reprezentatív a nem, a korcsoportok, a befejezett iskolai végzettség és a régiók illetve településtípus tekintetében.

Eltérhetnek a vallott és követett értékek

Azzal viszont mégis csak kevesen értettek egyet (14 százalék), hogy tisztább helyzetet eredményez, ha a család és a barátok helyett banktól kérünk kölcsönt. Barátoktól kölcsönkérni inkább a keleti országrészre jellemző, nyugaton kevésbé. A nyugati országrész fiataljaira sokkal jellemzőbb a „nem kérek, és nem adok kölcsönt” elv is.

„A fiatalok többsége inkább azt vallja, hogy először megpróbál pár hónapig gyűjteni, mintsem hogy kölcsönkérjen. De ez az elképzelés a megtakarítási szokásaikban nem igazán érhető tetten, 64 százalékuk nem rendelkezik semmilyen megtakarítással” – mondja dr. Bába Ágnes, a K&H Bank Lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

 A nők sose kérnek kamatot

Nagyvonalúak a fiatalok a kamattal, csak elvétve gondolják úgy – 8 százalékuk – hogy családi és baráti kölcsönök esetén indokolt lenne kamatot felszámítani. A férfiak ebben a kérdésben gyakorlatiasabbnak tűnnek, több mint kétszer annyian fogadják el kamat felszámítását, mint a nők. Ez pontosabban 12 százalékot jelent a férfiaknál , és szinte elnyészű 5 száalékot a nőknél.

A 10 ezer forint alatti összeget ugyan közel felük kevesebb, mint egy hónapra adja kölcsön, de a 10 és 50 ezer forint közötti összegeket átlagosan 5 hónapig használják a barátok, ismerősök.

Minél több pénz, annál többet lehet késni vele

A baráti kölcsönök visszafizetésének határidejét a kölcsönt adók nem veszi nagyon szigorúan. Csak 8 százalék nem fogad el semmilyen késést sem, 18 százalék számára pedig akár több hónap késés is belefér. Még a kölcsönösszeg növekedésével sem lesznek szigorúbbak a kölcsönt adók a visszafizetés pontosságával.

Sőt, minél nagyobb az összeg, annál több késést tolerálnak. A 10 és 50 ezer forint közötti kölcsönöknél a kölcsönadók 44 százalékának néhány hét, 17 százalékának néhány hónap az elfogadható türelmi idő. 50 ezer forint felett már 34 százalék mondja azt, hogy néhány hónapos visszafizetési késedelmet is tolerálna. Ezek szerint a fiatalok tényleg csak olyan pénzt adnak kölcsön, amit hosszabb időre is tudnak nélkülözni.