Újabb AB-döntés Takarékügyben

2014.07.08. 17:07

Valutaváltó

Újabb két, a takarékszövetkezetek integrációjával kapcsolatos bírósági indítványt utasított el az Alkotmánybíróság. Pokol Béla alkotmánybíró mindkét esetben párhuzamos indoklást fogalmazott meg.

Ezzel feltehetőleg hamarosan megszűnik a Kinizsi Bank Zrt. alapszabályával kapcsolatos eljárás és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) által a magyar állam ellen indított jogvita és lehetővé válik a Magyar Posta Zrt. Takarékbank Zrt.-beli részvényeinek értékesítése – írja a Napi.hu.

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló törvénnyel szemben még 2013 decemberében fordult a Fővárosi Törvényszékhez (FT) az OTSZ és egy magánszemély, illetve a Veszprémi Törvényszékhez a Kinizsi Bank Zrt. néhány tulajdonosa.

Mindkét bíróság egyedi normakontroll-eljárást kezdeményezett: 2013. november 12-én a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága, 2014. január 13-án a Veszprémi Törvényszék, 2014. május 5-én pedig a Fővárosi Törvényszék fordult az Alkotmánybírósághoz. (A Veszprémi Törvényszék Cégbíróságának indítványai ügyében az Alkotmánybíróság már 2014. május 27-én megszüntette az eljárást.)

Az indítványok szerint a tulajdonhoz való jogot sértette például a törvénnyel végrehajtott integráció, az állam - közvetett - többségi tulajdonszerzése, az újonnan létrehozott integrációs szervezet hatásköre a takarékszövetkezetek alapszabály-mintájának meghatározására, és az is, hogy a törvény előírta, hogy az integráció tagjai felelnek egymás tartozásaiért.

Kifogásolták az indítványok az integrációba bevont takarékszövetkezetek körének meghatározását is. Álláspontjuk szerint diszkriminatív volt az, hogy egyes, már banki formában működő korábbi takarékszövetkezeteknek is csatlakozni kellett az integrációhoz, illetve alkotmányba ütközött, hogy a törvény kizárta a Takarékbank részvényeseinek elsőbbségi jogát a Posta tőkeemelésénél.

Mindkét indítványt elutasították

A ma kihirdetett egyik határozatában a Fővárosi Törvényszék bírája - aki a magyar állam ellen jogalkotással okozott kár megtérítése miatt indított perben járt el - indítványát nem vizsgálta érdemben a testület. A bíró egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt érintően, és annak visszamenőleges hatályú megsemmisítését kezdeményezte. Az AB szerint azonban az indítvány nem felelt meg a konkrét normakontrollra vonatkozó feltételeknek, ezért a bírói kezdeményezést visszautasította.

A másik esetben az AB a Veszprémi Törvényszék bírája által beadott indítványt érdemben vizsgálta és az abban feltett kezdeményezéseket - figyelemmel arra, hogy azok és az azokat alátámasztó érvek nagyrészt azonosak voltak az elmúlt héten, több, mint száz panasz kapcsán hozott határozatában már megvizsgált érvekre - az alkotmányjogi panaszok tárgyában hozott határozatára utalva elutasította.

Az alkotmánybírósági törvény alapján az eljáró bíró csak azon jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására tehet indítványt az Ab-nál, amelyeket a konkrét ügy elbírálása során alkalmaznia kell, absztrakt normakontrollt a perbíróság nem kérhet - olvasható a végzésben.

Az AB szerint az indítványozó bíró feladata annak bemutatása, hogy a támadott szabályok miként függnek össze az előtte folyó per tárgyával. Márpedig a konkrét ügyben az FT bírája a hiánypótlási felhívás ellenére sem tudta megjelölni, a támadott törvényi rendelkezések közül melyiket alkalmazná. Emiatt utasította vissza az indítványt.

Elhárultak az akadályok az eladás elől

Az AB friss döntései nyomán feltehetőleg hamarosan megszűnik a Kinizsi Bank Zrt. alapszabályával kapcsolatban a bank tulajdonosai által kezdeményezett bírósági eljárás és elhárul az akadálya annak, hogy a cégbíróság bejegyezze a Kinizsi Bank Zrt. integrációs törvénynek megfelelő alapszabályát. Ugyancsak valószínű, hogy hamarosan lezárul az OTSZ által a magyar állam ellen a Fővárosi Törvényszék előtt indított jogvita és elhárul minden jogi akadály a Magyar Posta Zrt. Takarékbank-részvényeinek értékesítése elől.