Iszonyatosan rápörögtünk a készpénzre

2015.04.02. 07:33

Valutaváltó

A tranzakciós illeték bevezetése óta a háztartásoknál lévő készpénzmennyiség 31 százalékkal emelkedett, és tavaly év végére meghaladta a 3133 milliárd forintot, írja az MNB adataira hivatkozva a Világgazdaság. Ez a több mint négymillió magyarországi háztartással számolva azt jelenti, hogy egy háztartásban átlag már több mint 760 ezer forintnak megfelelő összeget tartanak otthon készpénzben.

A bankszámlák száma is nagyot csökkent: 2013  óta 480 ezer lakossági bankszámla szívódott fel. Ezek legfőbb oka a 2013-ban bevezetett tranzakciós adó lehet – mondta a lapnak Marsi Erika, a Bankárképző alelnöke. Ez nem túl jó hír, mivel ezzel a folyamattal így jellemzően szembemegyünk a fejlettebb országokkal, és drága is.

Marsi szerint leginkább akinek több bankszámlája volt, azok dönthettek úgy, hogy már jobban megéri mindent egy helyen vezetni, illetve a bankszámlájukat csak ritkán használó nyugdíjasok és alkalmazottak is választhatták azt, hogy a megemelt díjak után kiiratkoznak a modern pénzügyi világból. Azaz megszüntetik a bankszámlájukat, és ehelyett készpénzben kérik a járadékot vagy a fizetést.

130 ezerrel csökkent a betéti kártyák száma, a hitelkártyáké viszont újabb 22 ezerrel nőtt, aminél a nagy növekedésnek azért lehetnek árnyoldalai

A kártyás vásárlások során a bankok nem hárították át a fogyasztókra a tranzakciós illetéket, emellett számos banki kedvezmény feltétele a rendszeres kártyahasználat. Valószínűleg ez okozta, hogy bár a kártyák száma csökkent, a vásárlásoké gyorsan növekedett. Tavaly csaknem az ötödével emelkedett a belföldi kártyás vásárlások száma, és hasonló mértékben nőtt az így elköltött összeg is, tavaly összesen 2150 milliárd forintra.