Árpád
3 °C
12 °C

300 milliós bírság ment a K&H-nak és a Groupamának

2015.07.03. 17:10

Jogsértően utasította el a pótkocsikra vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) megkötését a K&H és a Groupama, ezért az MNB felügyeletként most megbírságolta a két céget.

Kirívóan súlyosnak értékelték, hogy 2014 vége felé nem engedtek rengeteg pótkocsira és félpótkocsira olcsóbb kgfb-t kötni, indoklás nélkül.

És még flottásították is őket

Az MNB azt írja pontosan, hogy a K&H Biztosító 2014 novemberében – amikor az érintett üzembentartói kör tekintetében a biztosítási piacon igen kedvező kgfb díjakkal volt jelen – több ezer pótkocsi, félpótkocsi esetén jogszabályi felhatalmazás hiányában utasította el a kgfb szerződés megkötésére tett ajánlatokat. Előbbieken túl a biztosító egyoldalúan, az ügyfél szándékától függetlenül flottaként kezelte az azonos üzembentartótól legalább öt pótkocsi biztosítására tett ajánlatokat, miközben szerződési feltételeiben kikötötte az ezen gépjárművekre vonatkozó flottaajánlat indokolás nélküli elutasításának lehetőségét. Ennek nyomán ugyancsak több száz kgfb szerződés megkötését utasította vissza.

A Groupama Garancia Biztosító észlelve, hogy a K&H Biztosító által elutasított üzembentartók egyedi szerződéses ajánlataikkal a biztosítót keresik meg, szerződési feltételeiben olyan kiegészítést rögzített, amelynek értelmében a 15 napon belül ugyanazon érintett üzembentartó által öt vagy annál több pótkocsira, félpótkocsira tett ajánlatok flottaszerződésnek minősülnek, és ezek a flottaszerződések csak 2014. december 31-ig – adott esetben akárcsak néhány napig – állhatnak fenn. Mindemellett több ügyfél 52 járműre tett egyedi szerződéses ajánlatát a biztosító azzal az indokkal utasította el, hogy azok nem felelnek meg az előbbi „kényszerflottásítást” rögzítő szerződéses feltételeinek, illetve a flottákra vonatkozó díjszabásnak.