Rogán a bankokra kenné a Quaestor-kártalanítás fennakadását

2015.07.22. 15:53

Valutaváltó

A Quaestor-károsultak kártalanításának megakadását a bankok okozták azzal, hogy megtámadták az Országgyűlés döntését, és beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz – idézte Rogán Antalt az MTI.

Nemrég elindult volna a Quaestor-károsultak kártalanítása, az ügyfelek mégsem elégedettek, és egyébként is elég sok a furcsaság az egész ügy körül. Még a csőd után lóhalálában hoztak egy törvényt a Quaestorra, ami szerint a többi bebukott csaló brókercégtől eltérően a Quaestor-kötvényeseit biztosan kártalanítaniuk kell a tisztességes pénzügyi cégeknek 100 ezer euróig, azaz nagyjából 30 millió forintig.

Miért csak a quaestorosokra hoztak törvényt?

Erre megnyugtató magyarázatot eddig senki nem adott, miközben még a kormány közeléből is jó páran felháborodtak rajta. Sok pénzügyes szerint az ügyfelek lekenyerezése az ügy eltussolását segítheti: ha mindenki pénzéhez jut, nem fognak a kártérítési perek során kiderülni a Quaestor homályos ügyei, amelyek közül jó néhányhoz az államnak is bőven lehet köze. Ami biztos: a már kiderített húzások az ügyészségről visszapattantak, egy másik esetben a hányaveti rendőrség vesztette el véletlenül az eddigi nyomozati anyagokat.

Hiába fogadták el azonban a törvényt, a Quaestor-ügyfeleket csak néhány hétre tudták vele megnyugtatni. A quaestorosokkal kivételező szabályozást a Buda-Cash-károsultak is megtámadták az Alkotmánybíróságon (AB), sőt, még a kártalanítás finanszírozásának biztosításával legnagyobbat szívó OTP is. Mondjuk ez csak egy bank, nem bankok. 

Mégis sikerült felbőszíteni az ügyfeleket

Ez pedig egy elég nagy politikai csapdahelyzet. Ha most kifizetik a pénzt 30 millióig, majd az AB elkaszálja a törvényt, az elég nehezen lesz kezelhető. Ha viszont nem fizetnek semmit az AB távoli döntéséig, az ügyfelek lázadnak fel, és mennek utcára. Így aztán bedobtak egy köztes, jogilag elég vitatható megoldást: egyelőre csak hatmillióig kell kártalanítani, vagyis úgy, mintha nem is élne a quaestoros törvény harmincmilliós plafonja. Emiatt most csak a valós károknál jóval alacsonyabb összegig, összesen 88 milliárd forintig kártalanítanak.

Ez meg Quaestor-károsultaknak nem tetszik, akik nem értik, hogy mióta nem kell betartani egy hatályos törvényt attól, hogy az Alkotmánybíróság elkezdte vizsgálni. Részletesebben itt írtunk egyébként a kártalanítás körüli furcsaságokról..