Akik az Astránál voltak, azoknak most érdemes figyelniük

2015.08.27. 17:11 Módosítva: 2015.08.27. 17:14

Valutaváltó

Az Astra magyarországi fióktelepe köteles itthon helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását. A már bekövetkezett károkat érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél, írta az MNB az Astra itthoni ügyfeleinek. Több százezer ügyfelet, és még ennél is több szerződést hagyhat ugyanis itt a csődbe ment román biztosító. 

Megkérdeztük az Astrát, akik szerinta romániai káralap védelme kiterjed a magyarországi ügyfeleikre is, bár hivatalos tájékoztatást erről még nem kaptak. Az Astra tehát most is köteles lesz teljesíteni a szerződésbeli kötelezettségeit, aki üógyfelük volt, és kára keletkezett, az ugyanúgy mihamarabb jelentse náluk, mintha mi se történt volna.

Egészen pontosan a felmerülő károk rendezésére a biztosítónak az anyacég felszámolásának elrendeléséig, illetve a román törvények előírása szerint ezt követően egy átmeneti időszakig (az ügyfélszerződések fennmaradásának időpontjáig) van kötelezettsége. Az erre létrehozott romániai és magyar garanciaalapok csak ezt követően veszik át a kártalanítási feladatokat.

A kgfb-s ügyfelek csak a szerződésük fordulóján válthatnak szolgáltatót, írja a Napi.hu. Azok viszont, akiknek nincs díjhátralékuk, egy esetleges baleset kapcsán változatlanul számíthatnak kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik.

A casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet. Korábban erre a duplikálásra nem volt lehetőség, de a tavaly életbe lépett új Ptk. már megengedi ezt a formát.

Kárrendezéskor azonban ez nem jelent majd dupla kifizetést, hiszen a vagyonbiztosítás továbbra sem szolgálhat vagyonosodást és változatlanul csak a kár utáni helyreállítás lehet a cél. Abban az esetben, ha a károsultak mindkét biztosítónak jelentik az esetet, a társaságok megoszthatják egymás közt a kárösszeget.

Az MNB azt is ígéri, hogy csinálnak majd egy tájékoztatót a honalpjukra, csak nem most. Hanem később, valamikor.