Mégis perelni fog a Quaestor felszámolója

2015.10.06. 14:34

Valutaváltó

Mégis perel majd a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója, de csak azokban az ügyekben, amiket "kétesnek" ítél, derült ki kedden a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft  honlapjáról. A cég korábban azt nyilatkozta, hogy eláll ezektől a perektől, miután az első perben annyira hiányos volt a felszámoló beadványa, hogy azzal a bíróság nem tudott mit kezdeni, úgyhogy elnapolta a tárgyalást. Ebben egy 77 éves hölgy lett volna az alperes, amiért közvetlenül a csőd előtt vette ki a megtakarításait a Quaestorból. 

A felszámoló szerint a vizsgálatuk megállapította: a Quaestor-csoport tulajdonosi köre, egyes alkalmazottai és a hozzájuk kapcsolódó ügyfélkör

úgy menekítette ki a pénzét, hogy Quaestor-kötvényeit az engedély felfüggesztését közvetlenül megelőzően eladta.

Ezeket azok a kétes ügyleteket, amelyeknél a Quaestor felszámolója pert fog indítani. ezeken az ügyeken kívül viszont nem voltak a Quaestor-kötvényeket érintő kirívó ügyletkötések, illetve ebből származó kifizetések.

Fotó: Szigetváry Zsolt

A felszámoló vizsgálata azt is megállapította, hogy a nem Quaestor-kötvénnyel érintett  ügyleteknél - vagyis ahol az ügyfél állampapírokat vagy részvényeket tartott és vett ki a brókercégnél lévő számlájáról - nem álltak fenn azok a szigorú jogszabályi feltételek, amelyek alapján perelni lehetne és "ezekben az esetekben hitelezői érdekek nem sérültek, maradéktalan kiadásukra figyelemmel hitelezői igény nem keletkezik a felszámolási eljárásban". Ez azért érdekes, mert

ezzel a felszámoló gyakorlatilag kimondja, hogy nem fog vizsgálódni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintja után.

Amikor a felszámoló elkezdte elindítani a pereket, mindenki rögtön azzal jött, hogy bezzeg az MNKH ellen meg nem fognak perelni, sőt az Együtt be is jelentette, hogy ha a felszámoló nem perli a külügy céget, akkor a párt be fogja. Az MNKH pénze viszont államkötvényekben volt, szóval most a felszámoló cég gyakorlatilag fölette a kezét, hogy "hát azokkal semmi probléma nem volt, hagyjatok most már békén!"