Kulcsár Attila: VIP-ügyfelek pénzét mostuk tisztára

HI  7521
2015.10.13. 16:50

Valutaváltó

Emlékeznek még az eredeti brókerbotrányra, a Kulcsár-K&H ügyre még 2003-ból, amikor mindenhol arról írtak, hogy Kulcsár Attila, a K&H Equities vezetője úgy költötte a VIP ügyfelei pénzét, mintha a sajátja lenne, és nagyjából 23 milliárd forintot elsikkasztottak? Ez az ügy a mai napig húzódik, mert meg kellett ismételni az első fokú eljárást. Ebben pedig a fővádlott, Kulcsár Attila kedden újra vallomást tett a bíróságon, ahol a Figyelő beszámolója szerint órákig beszélt, és nagyon érdekes dolgokat mondott arról, hogy mi történt anno a K&H-nál és aztán a bíróságon.

Pénzmosoda, de nem piramisjáték

Kulcsár hosszan beszélt arról, hogy mi is zajlott a brókercégnél. Azt mondta, hogy amikor ő 1998-ban a K&H Equities-hez került, akkor már rég működött az az illegális rendszer, amiből aztán kirobbant a botrány, kollégái pedig már rég csinálták azt, amivel őt megvádolták. Szerinte ez nem is annyira sikkasztás volt, ahogy azt a vád mondja, hanem a bank VIP-ügyfeleinek a pénzét mosták tisztára, akik így még több pénzhez juthattak. Ehhez hamisították meg a kimutatásokat, amik veszteséget mutattak az adóhatóság felé. 

Kulcsár szerint az ügyfeleket nem érdekelte, mit csinálnak a pénzükkel, amíg hozzáfértek, amikor készpénzre volt szükségük, amiért cserébe ő kérte, hogy használhassa a pénzt (meg persze jutalékot is kért).

Kiszolgáltam az ügyfelek készpénzigényeit, cserébe zavartalanul használhattam a számláikon lévő összegeket

Kulcsár azt mondta, a rendszer az ügyfelekkel kötött háttér-megállapodásokon alapult, senkit nem kényszerítettek vagy vertek át, az ügyfelek tudták, mi történik.

A volt bróker arról is beszélt, hogy szerinte amikor a K&H Equities egyes kimutatások szerint nagyon veszteséges volt, amit akkor az orosz válságra fogtak, valójában nem hiányzott annyi a kasszából, mint az látszott, csak különböző banki vezetőknek és ismerőseiknek kétszer is kifizették a garantált hozamokat.

Nyomás alatt vallott

Kulcsár arról is beszélt, hogy korábban azért tett beismerő és másokra is terhelő vallomást, mert cserébe azt ígérték neki, hogy kiengedik az előzetesből. Ezért megfelelési kényszerből amúgy teljesen szabályos ügyletekről is úgy vallott, mintha azoknál sikkasztás történt volna. De szerinte ettől

a korábbi vallomása még nem valótlan, csak kiegészítésre szorul.

Kulcsár azt is mondta, hogy szerinte a többiek vallomásaival sincs minden rendben: az üggyel kapcsolatos polgári perekben

  • olyanoknak is fizettek kártalanítást, akiknek nem kellett volna, 
  • felhasználtak szerinte valótlan tartalmú dokumentumokat is,
  • és egyesek egészen más dolgokat mondtak és más állásponton voltak az ügyről, amikor károsultként a pénzüket követelték, mint amikor vádlottként védekeztek a büntetőperben.

A per október végén tanúvallomásokkal és banki iratok bemutatásával folytatódik majd.