Nagyot vág a hitelprogramján az MNB

462767849
2015.11.03. 07:56

Valutaváltó

Jóval kevesebb pénzzel folytatja jövőre a Növekedési Hitelprogramot az MNB - így értesült a Magyar Idők. Az eddigi kétszer 500 milliárd forintos keretből (ami a sima nhp-ból és a kockázatosabb mikrovállalkozásoknak nyújtható nhp+-ból állt) csak egyszer 300 milliárd forint marad, amit a bankok összesen kihitelezhetnek a cégeknek. Lesz azért még egy 300 milliárd forintnyi keret, ezt viszont nem forintban, hanem devizában kaphatják majd meg azok a cégek, akiknek a bevétele is devizában van. A jegybank ezt is forintban adja majd a bankoknak, de aztán kicseréli devizára, így a bankok már úgy adhatják tovább. 

A lap úgy tudja, hogy az MNB tervei szerint ez lenne az nhp program utolsó szakasza, amire 2016 végéig lehetne szerződni,

bár ha nagy az érdeklődés, akkor ennél hamarabb is kifogyhat a keret. A jegybanknál úgy tartják, hogy a 2013-ban indult program eddig sikeres volt, viszont azt a célt nem érte el, hogy beindítsa a banki hitelezést, ezért egy idő után csak torzítja a piacot. A program kivezetése után már a bankoknak maguknak kell hitelezniük a saját pénzüket, amit egyelőre annyira nem szeretnének. 

A jegybank azt is elismeri, hogy az nhp+ nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a bankoknak nem érte meg  az adminisztráció, ami ezekkel a nagyon kicsi hitelekkel járt, ezért nem is foglalkoztak vele. Éppen ezért ez jövőre teljesen meg is szűnik.