István, Vajk
17 °C
22 °C

Van, akinek 25 millió lehet a kötelezője

2015.12.14. 13:24

Amíg személyautókért igen versenyeznek a biztosítók és általában csökkennek a költségek, addig a haszonjárművek üzemeltetőinek rettenetesen megemelték a kötelező biztosítás díjait. 

A  Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) 3200 tagját kérdezte le, hogy mennyit emelkednek a díjaik a november eleji új tarifabejelentés óta, írja az MTI. Az jött ki, hogy megkérdezett fele 10-50 százalék közötti, egynegyede ennél magasabb, akár 100 százalék feletti díjemelkedésről számolt be.

Míg 2010-ben egy nyerges vontató éves kgfb-díja 250 ezer forint körül volt, a jelenlegi díj - kármentesség esetén - 400-600 ezer forint között alakul, de kárelőzmény nélküli új belépőnek már 800 ezer forint a vontatóra adott legkedvezőbb tarifa. Az érdekképviseletnél jelentkezett olyan vállalkozás, amelynek egy nemrég beszerzett nyerges vontatójára a legkedvezőbb új ajánlat 700 ezer forint volt, a korábbi 350-380 ezer forintos díjhoz képest, de az ajánlatok között volt 14 és 25 millió forintos kgfb-díj is. 

A félpótkocsiknál a 2010-es 6 ezer forintos díj mára 90-300 ezer forintra nőtt. Az ügyben januárban sürgős konzultációt akar a NiT.

Az MTI által megkérdezett biztosítók szerint egyre több a külföldi kár, csak ezért drágítanak. Az idézett felmérésében szereplő cégek háromnegyede 1-5 járművet üzemeltető kisvállalkozás, amiknek egynegyede okozott bármi kárt idén. A félpótkocsiknál is emiatt van a biztosítók szerint gond, mivel ha egy kamion kárt okoz, akkor a felét az a biztosító fizeti, amely a pótkocsit biztosította.